Irán a vártnál gyorsabban építi ki új, nem nukleáris fenyegetését

New York |

<p>Mindössze két év alatt Teheránnak sikerült kiépítenie egy korszerű kiberhadsereget, amely szakértők szerint képes megbénítani a fő globális infrastruktúrákat - olvasható a Business Insider című New York-i honlapon.</p>

"Öt évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy Irán ott fog tartani, ahol ma tart - mondta a portálnak David Kennedy kiberbiztonsági szakértő, a TrustedSec információbiztonsági cég alapítója. - Iránt egykor D-fokozatú kiberfenyegetésnek tekintették. Ma más csaknem egy szinten van Oroszországgal és Kínával".

Amióta 2013-ban Haszan Róháni került az elnöki székbe, Teherán megtizenkétszerezte kiberbiztonsági kiadásait a Small Media brit technológiakutató cég e héten közzétett jelentése szerint. Hangoztatva, hogy fel kell fejleszteni az ország informatikai képességeit, az államfő mintegy 19,8 millió dolláros évi költségvetést juttatott a Forradalmi Gárdának.

Bár kezdetben Teherán ilyen irányú erőfeszítései a belső ellenzékkel szemben összpontosultak, a kormány később offenzív munkára állította át a szakértőket, miután a Stuxnet amerikai számítógépvírus 2010 júniusában behatolt az iráni kormányzati szerverekbe, s tönkretette az ország urándúsító centrifugáinak csaknem ötödét.

2010 novemberére a Bászidzs Kibertanács 1500 kiberharcost képezett ki, akik Hoszein Hamedáni forradalmigárda-parancsnok szerint "szolgálatba léptek, és a jövőben számos műveletet hajtanak végre" - derül ki a Közel-keleti Médiakutató Intézet (MEMRI) 2013-ban közzétett jelentéséből.

"A világ országai között egy olyat sem ismerek, amely magas kormányszinten jobban összpontosítana a kibertérre, mint Irán, beleértve az Egyesült Államokat is" - mondta még tavaly novemberben Dmitri Alperovitch, a CrowdStrike kiberbiztonsági cég társalapítója. Ian Bremmel geopolitikai szakértő szerint "tíz éven belül Irán informatikai képességei több gondot jelentenek majd, mint atomprogramja".

"Oroszország valószínűleg sokat segített Iránnak informatikai képességei felfejlesztésében arra az esetre, ha konfliktusba kerülne a NATO-val - mondta a már idézett David Kennedy. - Ha (az irániak) össze akarják omlasztani az amerikai pénzügyi szektort vagy megbénítani a fegyveres erők kommunikációs képességét, meg tudják tenni."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?