Irán a múltat választotta

Teherán. Négyen meghaltak, hárman megsebesültek Iránban a választási eredmények ismertetése által kiváltott zavargásokban. A szombat estig közölt részeredmények szerint a konzervatívok nyerték az előző napi választásokat.

Iránban a konzervatívok uralma jönReuters-felvételAz iráni belügyminisztérium adatai szerint a 289 parlamenti hely közül eddig 194 sorsa dőlt el: a konzervatívok 133 képviselői helyet nyertek el, a reformisták 37-et, a függetlenek 17-et, míg 5 képviselői szék jutott a vallási kisebbségeknek. Egyelőre a hatóságok 31 olyan szavazókörzetről tudnak, ahol a részvételi arány nem érte el a 25 százalékot, s így ott ismételt választást kell tartani. Az eddig feldolgozott adatok szerint egyelőre nincs nő a parlamentbe bejutott képviselőjelöltek között. A jelenlegi parlamentben 13 női képviselő ül. A választást a reformerők nagy része bojkottálta, miután a konzervatív muzulmán papokból és jogtudósokból álló Őrök Tanácsa 2500, többségében reformpárti jelölt indulását nem hagyta jóvá. „Sajnos, ez nem volt szabad választás” – szögezte le Mosztafa Tádzsadeh, a fő reformista párt, az Iszlám Irán Részvételi Frontja vezetője. A választás lefolyását több nyugati ország is elítélte. A reformisták szerint az alacsony részvétel a konzervatívok vereségét jelenti. Az Iráni Iszlám Köztársaság létezése – 1979 – óta a választáson volt a legalacsonyabb a választási részvétel aránya: alig haladta meg az ötven százalékot. A választásra jogosultaknak 50,75 százaléka járult az urnákhoz. A legkevesebben főváros körzetében, Teherán tartományban mentek el szavazni, itt a részvételi arány 33,77 százalékos volt.

„Az iráni nép győzött, az Egyesült Államok, a cionisták és Irán ellenségei vesztettek” – mondta a részeredmények ismeretében Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.

A választások részeredményeinek ismertetését követően a csalódott választók szombaton Irán több részén összecsaptak a rendőrséggel. Az Isna iráni egyetemi hírügynökség jelentése szerint az öszszetűzéseknek a délnyugat-iráni Izeh választókerületben négy halálos áldozata és három sérültje volt. A délnyugat-iráni Huzisztán tartomány kormányzóhelyettese arról számolt be, hogy a tiltakozók meg akarták támadni a helyi kormányzóhivatal épületét. A tüntetők haragja ezután a városháza, a bíróság és a bankok ellen fordult, a rendfenntartók figyelmeztető lövéseket adtak le és könnygázt vetettek be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?