Iraki lázadás - A kormányfő az ILIÁ elleni egységre szólított fel

Szamarra/Bagdad |

<p>Az Iraki és Levantei Iszlám állam (ILIÁ) szélsőséges szunnita szervezet elleni egységre szólított fel televíziós beszédében Núri al-Máliki iraki kormányfő szombaton.</p>

 "Mindannyian egyazon vallás gyermekei vagyunk", nincs helye a síiták és a szunniták közötti megosztottságnak - hangoztatta, és ígéretet tett arra, hogy visszavágnak az ILIÁ-nak. "Mi vagyunk a bátrak" - mondta. Núri al-Máliki a Bagdadtól 130 kilométerre északra fekvő Szamarrában tartott beszédet. 

A hadsereget meglepte a szélsőséges szervezet gyors előretörése, sok katona elmenekült a dzsihádisták elől. A miniszterelnök azonban felszólította az irakiakat, hogy egységesen szálljanak szembe a terroristákkal. Az egész világ bízik az ILIÁ elleni harcunkban - mondta. Núri al-Máliki közölte, hogy teljhatalommal ruházta fel az iszlamisták elleni harcban a hadsereg parancsnokát, aki bejelentette, hogy Szamarrából és környékéről indítják az ellentámadást. Az ILIÁ pénteken már kevesebb, mint száz kilométerre volt a fővárostól, amely felé három irányból, nyugat, észak és kelet felől közelít.

Szombaton fiatal iraki férfiak százai özönlötték el az önkénteseket toborzó bagdadi irodákat az ország síita egyházi vezetőjének felhívására, hogy csatlakozzanak a szunnita szélsőségesek elleni harchoz. Az önkénteseket a főváros keleti részébe vitték rövid kiképzésre. Máliki szerint hamarosan csatlakoznak a rendőrség által megerősített hadsereghez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?