Ír népszavazás: az igenek győzelme várható

Dublin |

<p>Az igen szavazatok állnak többségre nem hivatalos előrejelzések szerint az Európai Unió lisszaboni szerződéséről pénteken rendezett második írországi népszavazáson.</p>

Mint az ír média szombatra virradóra jelentette, a Fine Gael legnagyobb ellenzéki párt által végzett közvélemény-kutatás szerint a reformszerződésre igent mondó választók tábora megelőzi az azt elutasítókét. Az Irish Times című lap szerint 60-40 százalékos a lisszaboni szerződést jóváhagyó, illetve az azt elvetők aránya. Hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre, a szavazatok összeszámlálása közép-európai idő szerint szombaton 10 óra tájban kezdődik, az első eredményekre késő délután lehet számítani.

Az RTE televízió jelentése szerint a választási részvétel némileg nagyobb volt, mint az első népszavazáson. A szűk 16 hónappal ezelőtt tartott referendumon a választók 53,1 százaléka, több mint 3 millió szavazásra jogosult állampolgár járult az urnákhoz. A legutolsó közvélemény-kutatások szerint sok választó még közvetlenül a referendum előtt sem tudta eldönteni, hogy hogyan szavazzon a lisszaboni szerződésről.

A részvétel különösen magas volt az "Európa-barátnak" számító fővárosban, Dublinban. A Fine Gael felmérése szerint ott mintegy 70 százalékos volt a reformszerződésre igent mondók aránya. Az ellenzéki párt mintegy 1000 reprezentatív módon kiválasztott szavazót kérdezett meg 33 választóhelyiségben. A párt kampányigazgatója, Billy Timmins "az igen-tábor számára bátorító eredményekről" beszélt.

Korábban a Fianna Fail kormánypárt egy dublini felmérésre hivatkozva szintén az igen szavazatok többségéről adott hírt. Az igenek aránya különösen a főváros belső és munkás negyedeiben volt meggyőző, ahol az első népszavazáson a "nemek" döntő többségben voltak - mondta a párt egyik képviselője a brit hírügynökségnek. Szerinte a reformszerződést jóváhagyók aránya elérte az 53 százalékot. Dublin központjában a választási részvétel 57 százalékos volt, jóval magasabb, mint az első népszavazáson.

Múlt év júniusában az ír választók 53,4 százaléka elutasította a lisszaboni szerződést. Ha az írek a megismételt népszavazáson is elvetnék azt, a kormány kizárta egy újabb referendum lehetőségét. Ez pedig azt jelentené, hogy a lisszaboni szerződés végképp "kimúlt".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?