Hűséget fogadott az Iszlám Államnak egy brazíliai csoport

Sao Paolo |

<p>Hűséget fogadott az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vezetőjének egy brazíliai csoport - tájékoztatott kedden az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ. Abu Bakr al-Bagdadit a magát Ansar al-Khilafah Brasilnak nevező mozgalom biztosította támogatásáról bő két héttel a Rio de Janeiróban rendezendő nyári olimpiai játékok kezdete előtt.</p>

 Rita Katz, a SITE igazgatója szerint most először fordul elő Latin-Amerikában, hogy egy csoport nyíltan az Iszlám Állam mellé áll.
   

A Correio de Uberlandia nevű hírportál tájékoztatása szerint a brazil szélsőségesek üzenete arab nyelven jelent meg, háttérben a brazil zászlóval. A csoport a legutóbbi franciaországi terrortámadásokra utalva megkérdőjelezte annak hatékonyságát, hogy a brazil rendőrök kiképzésében franciák segédkeznek.  
   

A brazil hatóságok a minap bejelentették, hogy a Nizzában múlt csütörtökön elkövetett, több mint 80 halálos áldozattal járó terrortámadás nyomán fokozzák az augusztus 5-én kezdődő ötkarikás játékok miatti biztonsági óvintézkedéseket. A hét végén a terrorellenes bevetést gyakorolták a brazil biztonsági erők, amelyeknek 85 ezer tagja védi majd a világeseményt.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?