Humánus körülmények Guantánamón

<p>A genfi egyezménynek megfelelő humánus körülményeket talált a guantánamói börtöntáborban az amerikai haditengerészetnek az a tábornoka, akit Barack Obama elnök bízott meg vizsgálódással és jelentéskészítéssel - közölte vasárnap egy meg nem nevezett tisztségviselő.</p>

Jeffrey Gordon fehér házi szóvivő elismerte, hogy elkészült egy ilyen jelentés.

Patrick Walsh admirális arra a következtetésre jutott, hogy a terroristagyanús személyek számára fenntartott börtöntelep megfelel a genfi konvenció azon cikkének, amely a hadifoglyokkal való humánus bánásmódról rendelkezik.

A vizsgálat eredményét azonnal bírálta, "bohózatnak" nevezte az American Civil Liberties Union (ACLU) polgárjogi szervezet.

Obama januári hivatalba lépése után egyik első intézkedéseként elrendelte az emberjogi szervezetek és külföldi kormányok által sokat bírált börtöntábor egy éven belüli bezárását. Ezenkívül felkérte védelmi miniszterét, Robert Gatest, hogy az őrizetesekkel való humánus bánásmód biztosítása érdekében 30 napon belül vizsgáltassa ki a táborban uralkodó körülményeket. A védelmi miniszter  a haditengerészet műveleti parancsnokhelyettesét kérte fel ennek elvégzésére. Walsh szabad kezet kapott ajánlások megtételére is - közölte a név nélkül nyilatkozó tisztségviselő, de arról nem beszélt, hogy az admirális élt-e ezzel a lehetőséggel.

A The New York Times című napilap idézett két olyan kormánytisztviselőt, aki olvasta a jelentés egyes részeit, és beszámolójuk szerint Walsh javasolja, hogy a fogva tartottak többször találkozhassanak, beszélhessenek egymással, legyen lehetőségük több szabadidős, vallási, illetve csoportos tevékenységre. Ezenkívül az admirális szerint változtatni lehetne azon a gyakorlaton, hogyan bánjanak a veszélyes és kevésbé veszélyes foglyokkal.

Anthony Romero, az ACLU ügyvezető igazgatója közleményében úgy ítélte meg, hogy a Pentagon-jelentés "nem több mint a Bush-kormány törvénytelen bánásmódot és fogva tartást lehetővé tevő politikájának tisztára mosása".  Független vizsgálatot követelt az ügyben, rámutatva arra, hogy  maga Obama elnök is elismerte, hogy Guantánamo nemzeti és nemzetközi törvényeket sért.

"Az, hogy Walsh admirális hogyan végezhetett el alaposan mindössze 17 nap alatt egy olyan vizsgálatot, amelynek tárgya rabok fogva tartási körülményeinek és a velük  tanúsított bánásmódnak hét éves története, rácáfol minden logikára, és egy újabb bizonyíték arra, hogy az egész ügy egy bohózat" - írta az ACLU ügyvezető igazgatója.

Az Amnesty International szerint a vizsgálat eredménye "nem meglepő". A nemzetközi jogvédő szervezet hangsúlyozza: "számos tanú jól dokumentáltan igazolta, hogy az utóbbi években rosszul bántak a foglyokkal Guantánamón. Korrekt és független vizsgálat nélkül is elegendő ismeret áll rendelkezésre ahhoz, hogy kételkedjünk a Pentagon-jelentés pontosságában" - olvasható az AI közleményében.

Szintén az amerikai fogva tartási gyakorlattal és ennek bírálatával kapcsolatos fejlemény, hogy az Obama-kormány igazságügy-minisztériuma egy bírósági beadványában leszögezte: az Afganisztánban, a bagrami légitámaszponton fogva tartottak nem támadhatják meg fogva tartásukat amerikai bíróságon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?