Hosszú válságra készülnek a magyarok

Budapest |

<p>A magyar lakosság elhúzódó, legalább másfél évig tartó pénzügyi-gazdasági válságra számít, de az embereknek vannak elképzelései, stratégiái arra, hogy miként tudják átvészelni ezt az időszakot - nyilatkozta tavaly október és december között készített közvélemény-kutatásuk eredményeit összefoglalva Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója az MTI-nek.</p>



A válaszadók alapvetően a kiadások csökkentését és a családi beruházások elhalasztását tervezik, s nem számolnak azzal, hogy hiteleket kellene felvenniük életfeltételeik megteremtéséhez. Mint kiemelte: a politikai elitnek a válság megoldását segítő konszenzusos magatartásában nem hisznek a magyarok. A Szonda Ipsos tavaly október és december között végzett úgynevezett hibrid - online, telefonos, valamint személyes kérdéseken alapuló - kutatássorozatot a magyar felnőtt lakosság körében - mondta Závecz Tibor. Ebből az derült ki, hogy a magyar emberek hetvenkét százaléka érzi úgy: már rövid távon is érinteni fogja a pénzügyi-gazdasági válság, s további 15 százaléknyian azt feltételezik, annak csak egy év múltán lesz hatása az életükre - hívta fel a figyelmet. A véleménykutatási igazgató elmondta: az életkor emelkedésével egyre többen tartanak attól, hogy számukra a válság kedvezőtlen következménnyel jár.
 
A magyar lakosság körében nagyon erős a fizetések, nyugdíjak vásárlóerejének csökkenésétől való félelem, valamint ezzel összefüggésben a mindennapi kiadások visszafogása miatti aggodalom, ezek a szempontok az emberek nyolctizedének gondolkodásában jelennek meg - fogalmazott Závecz Tibor. Hozzátette: nagyjából kétharmadnyian azt feltételezik, hogy módosítaniuk kell a tervezett nagyobb kiadásaikkal, beruházásaikkal kapcsolatos korábbi elképzeléseiket. A magyarok egyharmada nyugtalan, hogy a költségeik fedezésére nem lesz elég a havi fizetés, a nyugdíj - közölte Závecz.
 
A válság egyik fejleményeként sok szó esik az elbocsátásokról, s az év végén a munkavállalók háromtizede szorongott attól, hogy elveszíti az állását - derült ki a kutatásból. Különösen a vidékieknek, és ott is a falvakban élőknek vannak ilyesfajta félelmeik, de az átlagosnál jobban aggódnak az iskolázatlanok és a szakmunkás képzettségűek, valamint a negyvenes éveikben járó korosztályok - mondta a kutatási igazgató.
 
Závecz Tibor szavai szerint a lakosság válságtúlélési stratégiái közé tartozik az ingatlanok és a tartós fogyasztási cikkek vásárlásának elhalasztása. A korábban ház- és gépkocsivásárlást tervezők csaknem hetven százaléka a felmérés szerint most úgy gondolja, hogy kivár, egyelőre nem kezd bele egy ekkora családi beruházásba. Az óvatosság jellemzi az embereket lakásaik, házaik felújítására gondolva is, fele részük távolabbra tolja ezt, egyharmaduk pedig kevesebbet fordít erre a célra - mondta el a véleménykutatási igazgató.
 
Mint mondta: vélhetően a napi fogyasztást sem fogja érintetlenül hagyni a pénzügyi válság, az emberek hattizede a kedvezőbb árú termékeket keresi majd, további egyötödnyien maradnak a bevált cikkeknél, de kevesebbet vesznek belőle. Hozzátette: az embereknek viszonylag kis hányada, 17 százaléka reménykedik abban, hogy a hétköznapi bevásárlására nem lesz hatással a pénzügyi válság. A magyarok tehát leginkább a nadrágszíj összehúzásával tervezik túlélni a válságot, s ehhez a többség nem kíván külső segítséget igénybe venni - fogalmazta meg az igazgató a kutatás konklúzióját. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?