Horvát rendőrök újságírókra támadtak a szerb-horvát határon

Belgrád |

<p>Újságírókra támadtak a horvát rendőrök hétfőn a Berkasovo-Bapska határátkelőnél - számolt be róla internetes oldalán a Vecernje Novosti című napilap.</p>

Az információk szerint a rendőrök az al-Dzsazíra hírtelevízió, valamint a Reuters brit és az AP amerikai hírügynökség újságíróit támadták meg a két határ között. A Tanjug szerb hírügynökségnek az al-Dzsazíra balkáni irodájának operatőre, Bosko Brankovic elmondta: a horvát rendőrök ütlegelni kezdték őket, majd a felszerelésüket is elvették. Beszámolója szerint körülbelül tíz méterre állt attól a kerítéstől, amelyet a horvát rendőrök állítottak fel, amikor ütéseket érzett a hátán, majd két rendőr elkapta és átlökte Horvátország területére. Ezután azt mondták neki, hogy tiltott határátlépést követett el, és őrizetbe vették. Azt is követelték tőle, hogy semmisítse meg azt a memóriakártyát, amelyre a felvételek kerültek, de ő ezt megtagadta. Végül egy harmadik rendőr közbenjárására visszaadták felszerelését és visszaküldték Szerbiába. A helyszínen Aleksandar Vucic szerb szociálisügyi miniszter elfogadhatatlannak nevezte a horvát hatóságok fellépését, és elmondta, hogy információi szerint délelőtt a rendőrök a migránsokkal szemben is erőszakot alkalmaztak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?