Holnap újabb csata a magyar dinnyeháborúban

Budapest |

<p>Dinnyével megrakott teherautókkal ismét Budapestre indulnak a békési gazdák kedden hajnalban, hogy tiltakozzanak az Auchan áruházlánc alacsony fogyasztói ára ellen - közölte Karsai József (MSZP), a dél-békési térség országgyűlési képviselője hétfőn az MTI-vel.</p>

A termelők azért demonstrálnak, mert elégedetlenek a felvásárlók által kínált 16-22 forintos átvételi árral. Legalább 60 forint körüli átvételi árat kellene kapniuk ahhoz, hogy az önköltségük megtérüljön, és legalább 10 százalékos hasznuk is legyen - mutatott rá Karsai József.

Az országgyűlési képviselő, miután tanácskozott a térség dinnyetermelőivel, elmondta: az áruházlánc beszerzési vezetőjével nem sikerült tárgyalniuk, nem tudtak telefonon sem kapcsolatba lépni vele, ezért hajnali egy órakor elindulnak a gazdák a fővárosba.

A képviselő elmondta: az M5-ös autópálya bevezető szakaszánál található Auchan áruház parkolójába borítanak ismét dinnyét, több teherautó rakomány indul Budapestre. Megjegyezte: sem a Spar, sem a Tesco üzletlánc nem csatlakozott a francia áruházlánc lépéséhez.

Karsai József úgy fogalmazott, az Auchant leckéztető akciót mindaddig folytatják, amíg az áruházlánc tisztességes áron nem veszi meg a termelőktől a dinnyét. Gillemont Katalin, az Auchan vezérigazgatóságának munkatársa az MTI érdeklődésére hangsúlyozta: az Auchan nem kíván üzletpolitikáján változtatni. Hozzátette: az üzlet parkolójába öntött dinnyét várhatóan a vásárlók, és az áruház személyzete takarítják majd el.

Az agrártárca jogosnak ítéli a termelők felháborodását - mondta Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára az MTI-nek. Emlékeztetett: Gráf József miniszter már korábban jelezte a nagy áruházláncoknak, hogy ne próbálkozzanak árletöréssel. (MTI)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?