Hillary Clintont összes e-mailjét elolvasná egy kongresszusi bizottság

Washington |

<p>Beidézte Hillary Clintont szerdán a washingtoni képviselőháznak a bengázi amerikai konzulátus elleni támadást kivizsgáló bizottsága, mert betekintést akar az összes olyan e-mailjébe, amelyet még külügyminiszterként küldött vagy kapott.&nbsp;</p>

Reagálásában Clinton elektronikus levelezésének közzétételét kérte a külügyminisztériumtól. A The New York Times amerikai napilap kedden számolt be arról, hogy Clinton 2009-től 2013-ig tartó hivatala ideje alatt kizárólag egy magán e-mail-címet használt hivatalos levelezésre a kormányzat által biztosított fiók helyett, és elképzelhető, hogy ezzel törvényt sértett. Kérdés, hogy a minisztérium így betekinthetett-e Clinton minden hivatalos levelébe, és az előírások szerint el tudta-e tárolni azokat.    A képviselőházi bizottságot - amely a 2012-ben történt kelet-líbiai támadást vizsgálja - azok a levelek érdeklik elsősorban, amelyeket Clinton közvetlenül a támadás előtt küldött vagy kapott. A republikánusok kezdettől fogva azzal vádolták Clintont, hogy nem tett meg mindent a Líbiában szolgáló amerikai diplomaták védelmére.    Trey Gowdy, a bizottság republikánus elnöke közölte szerdán, hogy a külügyi tárca nem tudja átadni a bizottságnak Clinton összes akkori levelét, mert nincs a birtokában. Ezért idézik be a volt külügyminisztert - mondta. Ezzel szemben Clinton szóvivője azt állította, hogy a volt külügyminiszter a tárca kérésére decemberben átadta teljes, több mint 55 ezer oldalt kitevő internetes levelezését.    Az ügyben a képviselőház további két bizottsága mérlegel lépéseket.    Szerdán Hillary Clinton megtörte a hallgatását az ügyben, és azt kérte a külügyi tárcától, hogy tegye közzé a hivatali idejének négy éve alatt folytatott elektronikus levelezését. "Azt akarom, hogy polgártársaim lássák az e-mailjeimet" - írta Twitter-üzenetében a volt külügyminiszter. Közlése szerint a tárca átvizsgálja a leveleket, és amint lehet, nyilvánosságra hozza azokat.     Az amerikai külügyminisztérium egyik tisztségviselője csütörtökön bejelentette, hogy hónapokig eltarthat annak az 55 ezer e-mailnek az áttekintése, amelyet Clinton a tárca rendelkezésére bocsátott. A minisztériumban azt kívánják megvizsgálni, hogy mely dokumentumok tárhatók a nyilvánosság elé.     Megfigyelők szerint a vizsgálat elhúzódása, azzal a ténnyel együtt, hogy nemrégiben kiderült: a Clinton Alapítvány külföldi kormányoktól fogadott el adományokat a potenciális elnökjelölt-aspiráns külügyminisztersége alatt, árnyékot vethet a volt first lady elnökválasztási kampányának tavaszra tervezett indítására.    Elijah Cummings, a képviselőházi bizottság vezető demokrata párti tagja azt mondta, hogy a republikánusoknak egyetlen céljuk van, támadni Clintont, aki a Demokrata Párt legnépszerűbb lehetséges elnökjelölt-aspiránsa a 2016-os választásra. A republikánus párti Colin Powell volt külügyminiszter is használt hivatalos célra magán e-mail fiókot - tette hozzá.    Közben kiderült, hogy Clinton nem is valamely internetszolgáltató által adott magán e-mail fiókot használt, hanem egy saját szerverhez kötődőt, amely férjével, Bill Clinton volt amerikai elnökkel közös házukban van. Hillary Clinton mindeddig nem adott magyarázatot arra, hogy ezt miért csinálta így, mindenesetre ezáltal jobban el tudhatott rejteni bizonyos leveleket.    A republikánusok közölték, hogy ezek a tények megerősítik bennük azt a Clinton házaspárról régóta kialakult képet, hogy titkolózók és öntörvényűek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?