Hillary Clinton nem indul a 2020-as elnökválasztáson

Washington |

Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter és legutóbbi demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn bejelentette, hogy nem indul a 2020-as elnökválasztáson.

 

Az egykori New York-i szenátor a News12 nevű tévécsatornának nyilatkozott, s bár világossá tette, hogy az elnökválasztáson nem méreti meg magát, azt ígérte, hogy "nem megy sehova", vagyis marad az aktív politikai pályán.

"Tovább dolgozom, felemelem a hangomat, és kiállok azért, amiben hiszek" - hangoztatta Clinton, hozzátéve, hogy mélyen nyugtalanítja, ami jelenleg az országban történik.

A demokrata párt elnökjelöltségére pályázó politikusoknak azt üzente, hogy semmit ne vegyenek készpénznek, akkor sem, ha Donald Trump kormánya valós problémák és megszegett ígéretek sorát hagyja maga mögött.

Hillary Clinton úgy maradt alul 2016-ban az elnökválasztáson Donald Trumppal szemben, hogy szinte mindenki biztos volt abban, hogy ő fog győzni, a leadott szavazatok számát tekintve többen is szavaztak rá, de az elnököt az államonként eltérő számú elektorokból álló testület választja meg, és Trumpnak több elektort sikerült nyernie. Így lett Trump az Egyesült Államok 45. elnöke.

Hillary Clinton amúgy már élt a Fehér Házban, amikor férje, Bill Clinton 1993 és 2001 között az Egyesült Államok 42. elnöke volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?