Helybeli fiatalok festettek falfirkákat szlovákiaiak házaira Rajkán

Rajka |

<p>Két helybeli fiatalember festett falfirkákat szlovák tulajdonú lakóházakra a határ menti Rajkán november 1-jén éjszaka; a fiatalok beismerték tettüket, amely nincs összefüggésben az aznapi dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történtekkel - közölte a magyar rendőrség.</p>

A falfirkák a lakóházak falára, kerítésére és egy szlovák ingatlanközvetítő iroda kirakatára kerültek. A graffitiken az volt olvasható, hogy "a haza nem eladó". A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a 20 éves és a 22 éves férfi meghallgatása során elmondta: november 1-jén, szombaton már délután is iszogattak, majd éjszaka egy rajkai kávézóban folytatták a szórakozást, ott kezdtek el firkálni.
Eközben határozták el, hogy falfirkákat festenek a Rajkán élő szlovák állampolgárok házaira.
Kocsis Tünde alezredes hozzátette: a gyanúsítottak azt állították, hogy a dunaszerdahelyi eseményekről semmit nem tudtak, így nem az ott történtekre reagáltak a falfirkálással.
Egyikükkel szemben rongálás, a másik fiatalember ellen rongálás, valamint lőszerrel és kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Utóbbinál ugyanis a házkutatás során két lőszert és kábítószergyanús anyagot találtak - közölte a sajtóreferens. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?