Helikopterből hajítaná ki a korrupt tisztségviselőket Duterte

Manila |

<p>A Fülöp-szigeteki elnök azzal fenyegette meg a korrupt kormányzati tisztségviselőket, hogy helikopterből fogja kidobni őket, ahogy azt állítása szerint korábban már megtette egy feltételezett bűnözővel.</p>

"Ha korruptak, helikopterrel Manilába viszem és a levegőből kihajítom őket. Csináltam már ilyet, miért ne tenném meg újra?" - hangoztatta a héten Rodrigo Duterte egyik beszédében, amelyet az országon végigsöprő  tájfun áldozatainak emlékére mondott. Az erről készült videó az elnöki hivatal honlapján jelent meg csütörtökön.  

A délkelet-ázsiai ország államfője elmondta, egyszer egy nemi erőszakkal és gyilkossággal gyanúsított kínai férfit dobott ki helikopterből, és ezt gondolkodás nélkül most is újra megtenné. Arról nem szólt, hogy pontosan mikor történt a gyilkosság.  Szóvivője, Ernesto Abella az elhangzottakkal kapcsolatban újságíróknak csupán annyit mondott,  "maradjunk annyiban, hogy ez egy városi legenda".

Duterte néhány héttel ezelőtt azzal a vallomásával keltett megütközést, amely szerint Davao polgármestereként több bűnözővel saját kezüleg végzett. Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa Duterte állításának kivizsgálására szólított fel, mire utóbbi "butának", "idiótának" és "kurafinak" nevezte a diplomatát, akinek szerinte vissza kellene ülnie az iskolapadba.

Az államfő arról is beszélt, hogy múlt héten hat embert vettek őrizetbe kábítószer-birtoklással összefüggésben egy rendőrségi razzián, amelynek során több mint fél tonna metamfetamint foglaltak le.  "Szerencséjük, hogy nem voltam akkor Manilában" - hangsúlyozta Duterte, hozzátéve, hogy ha tudta volna, hogy ennyi drog van egy házban, megölte volna azokat, akiknek közük van hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?