Hatvan magyart köröz az Interpol

<p>Összesen hatvan magyar állampolgárt keres valamilyen bűncselekmény miatt az Interpol - írta pénteki számában a Magyar Idők.</p>

A nemzetközi bűnüldöző szervezet nyilvános körözési listáján a lap szerint 13 magyar nő és 47 férfi szerepel.     A listán szereplőket gyilkossági kísérlet, csalás, adócsalás, garázdaság, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, lopás, rablás, emberrablás, fegyveres rablás vagy éppen biztosítási csalás miatt számoltatná el a hatóság.     A Magyar Idők azt írta: a lista nagyobb nevei között szerepel Dobrai Sándorné, vagy ahogyan a legtöbben ismerik: Kun-Mediátor Marcsika, aki Karcagon indított piramisjátékot és ennek révén tízmilliárd forintot szedhetett be illegálisan. Hírhedt tagja a listának Lakatos András, azaz Kisbandi, akit az alvilág bankáraként ismerhetnek. Őt tavaly Brazíliában elfogták, és azóta is ott ül börtönben, de nem tudni, mikor kerülhet haza a csaló, mivel Lakatos ellen Brazíliában hamis útlevél használata miatt még eljárás folyik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?