Hat magyar kormányalkalmazott nem utazhat be az USA-ba

ÖSSZEFOGLALÓBudapest.

ÖSSZEFOGLALÓ

Budapest. Molnár Zsolt, a magyar parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke tegnap összehívta a nemzetbiztonsági testület ülését, amelyen a magyar tisztségviselők− amerikai kitiltását akarták tisztázni.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy ismertessék bizonyítékaikat a korrupciógyanúra hivatkozva meghozott beutazási tilalommal kapcsolatban, ellenkező esetben szerinte provokációra kell gondolni az ügyben. Rogán az ATV Szabad szemmel c. műsorában arra a felvetésre, hogy a Fidesz vasárnapi kampányértékelőjén tartott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök nem reagált az ügyre, azt mondta: valószínűleg azért, mert hozzá hasonlóan ő sem tudja eldönteni, „ez most vicc, vagy komoly”.

André Goodfriend, az USA ideiglenes budapesti ügyvivője Rogán szavaira reagálva azt mondta: az, hogy kitől tagadják meg a beutazást, ez nem tartozik a magyar kormányra, hanem kizárólag arra a személyre, akit nem engednek be az Egyesült Államokba. Az amerikaiaknak pedig szuverén joguk erről dönteni, nem kell ehhez semmilyen bizonyítékot szállítaniuk a magyar kormány vagy a nyilvánosság számára. Goodfriend elmondta, hat magyar nem utazhat az USA-ba, mind a hat a kormány alkalmazottja, vagy kapcsolatban áll a kormánnyal. „Úgy gondoljuk, a magyar kormány is tudja, hogy vannak olyan kormányzati képviselők, amelyek korrupcióban érintettek” – jelentette ki. Példaként említette a trafikügyet és azokat az adócsalásos történeteket, amiket Horváth András egykori adóhivatali vezető (NAV) tálalt ki. Lehet összefüggés a magyar kormányzathoz köthető személyek USA-ból való kitiltása és a milliárdos áfacsalások között, mondta az áfacsalási botrányt kirobbantó egykori NAV-os Horváth András a Népszavának. Egyik forrása szerint két amerikai multinacionális céggel kapcsolatban is korrupciós kísérlet történt, a két vállalat egy „számlagyárat” működtető magyar gabonakereskedelmi cég vásárlója volt. Egy Magyarországon működő, a Vénusz és a Floriol étolajak amerikai gyártója volt az, amely évek óta hiába küzdött az áfacsalók ellen, majd a végén még tőlük akart kenőpénzhez jutni egy szervezet – írta az Index.hu. Az étolajpiacot mérgező áfacsalók ellen hadakozó amerikai cég megvesztegetési kísérlete vezethetett ahhoz az amerikai döntéshez, hogy megtiltották magyar magánszemélyek amerikai beutazását.

A francia Le Monde azt írta, a beutazási tilalom „csaknem példátlan” lépés egy uniós, illetve NATO-tagországgal szemben, és az Orbán-kormánynak komoly visszalépést jelent a belpolitikai diadalsorozata után. Az 1980-as évekig kell visszamenni, hogy hasonló epizódra bukkanjunk: Washington akkor Kurt Waldheimet, Ausztria elnökét nyilvánította nemkívánatos személynek, eltitkolt wehrmachtos múltja miatt. Oroszország, Belorusszia, Venezuela, Észak-Korea, Irán, Mianmar, Szudán – néhány ország azok közül, amelyeknek néhány kiemelt politikusával, üzletemberével szemben beutazási tilalmat rendelt el korábban az USA. Magyarország, egyedüliként az EU és a NATO tagjai közül, ebbe a klubba lépett be, azzal, hogy korrupció gyanújára hivatkozva több személynek – köztük a NAV elnökének és állítólag Orbán Viktor tanácsadójának, Habony Árpádnak – megtiltotta a beutazást. Ma utazik az USA-ba Szijjártó Péter külügyminiszter, akit szokatlanul csak a washingtoni külügyi tárca negyedik vezetői szintjén lévő, Európáért és Eurázsiáért felelős helyettes államtitkára, Victoria Nuland fogad.

A Communtiy of Democracies (magyarul: Demokráciák Közössége) nevű nemzetközi szervezet eljárást indított annak érdekében, hogy Magyarországot kizárhassák a szervezetből. A közösség 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy kormányokat, civil szervezeteket és magánszereplőket segítsen a demokratikus szabályok és a demokrácia intézményeinek fejlesztésében. A Demokráciák Közösségének jelentősége nincs egy súlycsoportban a NATO-val vagy az EU-val, de ha megtörténne a magyar kizárás, az világos jele lenne annak, a nemzetközi közösség nem tartja többé demokráciának Orbán Viktor államát. Eddig csak Malit kellett kizárni a szervezetből, mert ott katonai puccs volt. Magyarország lehet a következő. (MTI, Index, NOL, 444.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?