Háromszázan kérvényezték a többnyelvű helységnévtáblákat Kolozsváron

Kolozsvár |

<p>Csütörtökön háromszáz kérvényt iktattak a kolozsvári városházán a város többnyelvű helységnévtábláiért &ndash; közölte a maszol.ro erdélyi hírportál.</p>

A kérvényeket a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport gyűjtötte össze. Bethlendi András, a csoport aktivistája a portálnak elmondta, kellemes meglepetés volt számára, hogy a polgármesteri hivatalban kedvesen fogadták, és az ügyfélszolgálat négy alkalmazottját állították oda, hogy hamar végezhessenek az iktatással.      Az aktivista elmondta, hogy továbbra is gyűjtik a kérvényeket. Ezekben háromnyelvű – román-magyar-német – helységnévtáblák kihelyezésére kérik a polgármesteri hivatalt.      Krippán Kinga, a csoport egy másik aktivistája az MTI-nek elmondta, hogy a kérvényekre a hivatalnak 30 napon belül kell válaszolnia. Ha ezt nem teszi meg, vagy elutasító választ ad, akkor a kérvényezők társulnak ahhoz a perhez, amelyet a Minority Rights egyesület készül elindítani a helységnévtáblák ügyében.     Szőcs Sándor, a Minority Rights egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az egyesület február 10-én iktatta a hasonló tartalmú kérvényét, amelyre egyelőre semmilyen válasz nem érkezett a hivataltól. Ha az elkövetkező napokban sem kapnak kedvező választ, a jövő héten beperelik a hivatalt. Korábban Szőcs Sándor volt az egyik jogi képviselője annak a nyelvi jogokért küzdő hollandiai alapítványnak, amelyik alapfokon pert nyert a kolozsvári polgármesteri hivatal ellen a többnyelvű helységnévtáblák ügyében. A másodfokon ítélkező bíróság azonban úgy találta, hogy a hollandiai alapítvány nem jogosult a kolozsvári magyarok nevében pereskedni.      Emil Boc, Kolozsvár polgármestere korábban többször is azt mondta, hogy a város bejárataihoz állítandó városkapukkal kívánja jelezni Kolozsvár multikulturális jellegét. Ezekre a román mellett magyarul és németül is felírják a város nevét. A polgármesteri hivatal szerdán hirdette ki a városkapuk látványtervére kiírt pályázat győztesét. http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/44271-300-kerveny-kolozsvarert-cluj-napocaert-es-klausenburgert 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?