Három évre kitiltották Romániából Szávayt

<p>Nem léphet be tavaly október óta Romániába Szávay István, a Jobbik alelnöke, aki ezzel kedd este szembesült a határon. Korábban már kitiltották egy évre -írja az <a href="http://index.hu/belfold/2016/03/09/harom_evre_kitiltottak_romaniabol_a_…;

A magyar-román határon szembesült azzal Szávay István, a Jobbik alelnöke kedd este, hogy nem léphet be Romániába. Az országból ugyanis hónapokkal ezelőtt kitiltották - ezt maga a politikus közölte szerda reggel.

Szávay azt írta, hogy Erdélybe utazott volna, hogy részt vegyen a Székely Szabadság Napján, és ezzel ismét kiálljon Székelyföld területi autonómiája mellett.

Közel félórás várakoztatás után az ártándi román határőr közölte: nem engedhet tovább, mert három évre kitiltottak az országból.

Kiderült, hogy a döntés 2015. október 21. óta érvényes. Nem ez az első eset,. hogy Szávayt kitiltják Romániából: 2014 márciusa és 2015 márciusa között szintén nem léphetett be az országba. Ahogy akkor, most sem tájékoztatták a politikust a kitiltásról és annak konkrét okáról.

Két éve márciusban négy magyar állampolgárnak, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselőjének, Szávay Istvánnak és Zagyva György Gyulának tiltották meg, hogy belépjen Romániába egy évig. Akkor Monica Dajbog, a román belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.

"Az érdemi indoklás nélküli, uniós alapjogokat durván megsértő, önkényes román hatósági döntést és az egész eljárást elképesztőnek és felháborítónak tartom egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről"- írta Szávay, aki már az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, és Strasbourgban beperelte a román államot. És a mostani kitiltása miatt is ugyanezt tervezi.

A jobbikos alelnök különösen aktív a határon túli magyarok lakta területeken. Ahogy arról beszámoltunk, Szávay nem zárja be a Dunaszerdahelyen nyitott irodáját sem, és nem fizeti meg az esetleges bírságot, szerinte korlátozzák a jogait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?