Hamász-objektumok a célpontok

Gáza |

<p>Az izraeli légierő vadászgépei és harci helikopterei összehangolt csapássorozatot mértek szombaton az iszlamista Hamász mozgalom által ellenőrzött Gázai övezet célpontjaira; a szervezet rakétatámadásait megtorló légitámadásokban legalább 140 palesztin vesztette életét.</p>

A szélsőséges palesztin mozgalom fegyveresei válaszul ismét rakétatüzet zúdítottak Izrael határ közeli településeire, egy izraeli civil halálát okozva, négyet pedig megsebesítve. A Hamász rádiója szerint az izraeli támadás legkevesebb 155 halálos áldozatot követelt. A sebesültek számát az AP hírügynökség több mint 250-re becsülte. Szemtanúk szerint életét vesztette Taufík Dzsaber, Gáza város rendőrfőnöke is.

A televíziós tudósítások tanúsága szerint halottak és sebesültek hevertek a földön, a zavarodott palesztin mentősök kiabálva keresték a sebesülteket, miközben fekete füst gomolygott Gáza felett. Szemtanúk azt mondják, hogy az izraeli harci gépek két hullámban hajtották végre akciójukat, legalább harminc rakétát lőve ki a különböző célpontokra.

Egy helyi rendőrségi szóvivő arról számolt be, hogy az egyik gázai rendőrségi épületegyüttesben éppen avatási ünnepséget tartottak az újonnan kiképzettek számára, amikor az épületet csapás érte. A 120 gázai áldozatból negyvenen itt vesztették életüket. Támadás érte a város kikötőjét is. Az övezet déli részén található hán-júniszi menekülttáborból és Rafah városából további 23 halottról számoltak be.

Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy "terrorista létesítmények" ellen intézett támadást, miután jó egy hete összeomlott az Egyiptom közvetítésével még júniusban kötött tűzszünet. Egyben kilátásba helyezte, hogy ha kell, folyatja és kiszélesíti a katonai akciót, amelyben akár a Hamász vezetői is célponttá válhatnak.

A Hamász felszólította fegyvereseit, hogy "bosszulják meg" az izraeli légicsapásokat, és azzal fenyegette meg a zsidó államot, hogy ismét öngyilkos merényletek hullámát zúdítja rá.

Mahmúd Abbász palesztin elnök, a Hamásszal rivalizáló, mérsékelt Fatah mozgalom vezetője a ciszjordániai Rámalláhban elítélte a "bűnös" izraeli légicsapásokat, és bejelentette: "sürgősen kapcsolatba lépett" egy sor országgal, hogy segítsenek véget vetni a szombaton kezdődött izraeli katonai akciónak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?