Hajmeresztő történet

Berlin. Az Európai Parlament (EP) baloldali frakciójában, az Európai Egyesült Baloldalban (GUE) tömörülő pártok nemzetközi vizsgálatot követelnek egy állítólagos afganisztáni vérengzés kapcsán, amelynek során tavaly ősszel amerikai közreműködéssel több ezer tálibot mészároltak le.

Berlin. Az Európai Parlament (EP) baloldali frakciójában, az Európai Egyesült Baloldalban (GUE) tömörülő pártok nemzetközi vizsgálatot követelnek egy állítólagos afganisztáni vérengzés kapcsán, amelynek során tavaly ősszel amerikai közreműködéssel több ezer tálibot mészároltak le. Roland Claus, a német Demokratikus Szocializmus Pártjának (PDS) alsóházi frakcióvezetője a vérengzés tényét egy brit tudósító filmjére alapozza. A PDS által Berlinben levetített 20 perces filmben szemtanúk – az Északi Szövetség katonái, kamionvezetők, taxisofőrök – számolnak be a Kunduz ostroma során fogságba esett tálibok sorsáról. A mintegy 3000 harcost konténerekbe zsúfolva szállították Afganisztán északi részébe; útközben egy részük megfulladt az oxigénhiány következtében. Amikor a foglyok vízért és levegőért könyörögtek, a kísérő katonák belelőttek a konténerekbe, számos tálib halálát okozva. Ezt a filmben nyilatkozó egyik afgán katona mondta, aki maga is lövéseket adott le a konténerekre. Jamie Duran filmjében a szemtanúk elmondják: a serbergáni börtönbe szállított foglyok egy részét, elsősorban a sebesülteket és a kimerültségtől eszméletüket veszített embereket Dosztum üzbég tábornok katonái kivégezték. A sivatagban végrehajtott vérengzésnél a tanúk szerint jelen volt az amerikai tálibellenes haderő mintegy 30-40 katonája. Utóbbiak közül néhányan részt vettek a foglyok hajának levágásában, nyakcsigolyáik eltörésében, majd a tetemek savval való leöntésében. A holttesteket tömegsírokba ásták el. Duran, aki jelen volt filmje berlini levetítésekor, közölte: a sivatagi tömegsír feltárását és megvizsgálását mielőbb meg kellene kezdeniük az ENSZ, illetve a Nemzetközi Vöröskereszt megbízottainak. Tartani lehet ugyanis attól, hogy Dosztum emberei a nyomok eltüntetésre készülnek. Mint hozzátette, a filmjében megszólalt tanúk mindegyike készen áll arra, hogy vallomását amerikai vagy nemzetközi bíróság előtt is megerősítse.

Tünetmentesek a katonák

Bagram. A dél-üzbegisztáni Hanabáz katonai támaszponton hivatalos orvosi vizsgálatnak vetették alá az összes ott szolgáló amerikai katonát, és egyiküknél sem állapították meg ideggázok vagy más vegyi fegyverektől származó mérgezés tüneteit. Amerikai katonai tisztviselők tegnap arról számoltak be, hogy a támaszponton előzőleg nyomokban fellelt ideggáz és mustárgáz nem okozott egészségkárosodást egyik katonánál sem. A mérgező anyagok feltehetően a szovjet időkben ott tárolt vegyi fegyverekből maradtak hátra. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?