Haitin nem győzik eltemetni a halottakat

Port-au-Prince/Róma/Hága/Genf |

<p>A földrengés sújtotta Haitin alig győzik eltemetni a halálos áldozatokat: gépekkel újabb és újabb tömegsírokat ásnak, és naponta tízezer holttestet földelnek el.</p>

Tekintve, hogy a katasztrófa halálos áldozatainak számát mintegy 200 ezerre becsülik, és eddig mintegy 80 ezret tettek tömegsírba, ennek a feladatnak még messze nincs vége. A földönfutóvá lett emberek számát már kétmillióra becsüli a port-au-prince-i kormány, szemben a korábbi, másfél millióról szóló becsléssel. Azok száma, akik azonnali segítségre szorulnak, 250 ezer lehet - teszi hozzá a kormány.
    A sérülteknek jelenleg 12 napot kell várniuk arra, hogy ellássák őket. Egy-egy sátortáborban több ezer főt szállásoltak el, és tisztálkodásra kevés lehetőségük van, vagy egyáltalán nincs. E körülmények miatt nagy a járványveszély. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet műveleti igazgatóhelyettese, Greg Elder egyebek mellett hasmenésjárványra és légúti fertőzések elterjedésére számít.
    Az ENSZ által küldött mentőalakulatok nem adják fel a reményt, és kilenc nappal a rengés után is folytatják a kutatást esetleges túlélők után. "Mindig van remény. Embereink nap mint nap kapnak hívásokat olyan helyszínekről, ahol életben maradt embereket gyanítanak rokonok, ismerősök a romok alatt" - jelentette ki  Genfben Elisabeth Byrs szóvivő.
    Szerdán, nyolc nappal a pusztító erejű rengés után a szomszédok élve emeltek ki egy ház romjai alól egy 11 éves kislányt a földrengés sújtotta Haiti fővárosában. A lányt egy francia tábori kórházba szállították, ahol az orvosok valóságos csodának nevezték a megmenekülését. Mint a tábori kórház norvég orvosa, Brynjulf Ystgaard a spanyol hírügynökségnek elmondta, nagyon sok olyan pácienst fogadnak, akinek amputálni kell sérült és elfertőződött végtagját. "Egy amputáció mindig nagyon nehéz döntés elé állítja az orvosokat, különösen egy olyan szegény országban, mint Haiti" - magyarázta Ystgaard.
    Az ENSZ munkatársai közül 61 vesztette életét, és még mindig csaknem 180-at eltűntként tartanak nyilván - közölte a világszervezet. A korábbi mérleg még több mint 300 eltűntet sorolt fel, de a távközlési szolgáltatások fokozatos helyreállításának köszönhetően számosan életjelt adtak magukról.
    Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezetének (FAO) főigazgatója Rómában arra figyelmeztetett, hogy Haitinak sürgős szüksége van agrár jellegű segélyekre. A vetési időszak márciusban kezdődik, és a májusig földbe juttatott gabonafélék fedezik az ország élelmiszerszükségletének 60 százalékát - hangoztatta Jacques Diouf. A haiti mezőgazdaságnak vetőmagra, állatgyógyászati oltóanyagra, műtrágyára, takarmányra és szerszámokra van szüksége - tette hozzá.
    Csütörtöktől kezdve Haiti és a szomszédos Dominikai Köztársaság négy repülőtere (köztük Port-au-Prince) fogadja a külföldi segélyszállítmányokat - jelentette be egy magas rangú amerikai katonatiszt. A reptéri kapacitás bővítésére igencsak szükség van, mert 1400 légi járat várakozik, hogy leszállhasson Haiti valamelyik repülőterén. Port-au-Prince légikikötője napi 120-140 járatot képes fogadni. A haiti főváros tengeri kikötője is megnyílt, bár még csak korlátozott mértékben tudja fogadni a segélyszállítmányokat - közölte az amerikai Parti Őrség szóvivője.
    A Washingtonnal folyamatos propagandavitában álló Venezuela állami televíziója arra a következtetésre jutott egy csütörtöki adásában, állítólag orosz katonai forrásra támaszkodva, hogy a haiti földrengést "az amerikai tengerészgyalogság kísérlete okozta". "Az Egyesült Államok kísérleti földrengése" pusztította el a karibi országot - állította a Vive állami televíziós csatorna, amely szerint "e próbák végső célja Irán lerombolásának a terve egy sor földrengéssel, amelyeket az iszlamista rendszer megdöntésére fejlesztettek ki". Az állítólagos hírforrás az orosz északi flotta lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?