Hadrendből kivont svájci Leopardok iránt érdeklődik a német kormány

Leopard 2

Hadrendből kivont Leopard harckocsikat vásárolna a német kormány Svájctól, hogy részben így pótolják azokat a harcjárműveket, amelyeket Ukrajnának küldenek – közölte a svájci kormány pénteken.

Németország azt kérte Svájctól, hogy a harckocsik egy részét magának a gyártónak, a Rheinmetallnak adják el, mert a felújított harckocsikkal a NATO és az Európai Unió tagállamainak fegyverzetében tapasztalható hiányosságokat kívánják pótolni.

Németország, Lengyelország, Portugália, Finnország és Svédország már korábban bejelentette, hogy Leopard harckocsikat küld Kijevnek az orosz támadás elleni védekezéshez.

A svájci védelmi minisztérium (VBS) a Reuters hírügynökség megkeresésére pénteken közölte, hogy Boris Pistorius német védelmi miniszter és Robert Habeck német gazdasági miniszter február 23-án közös levélben fordult Viola Amherd svájci védelmi miniszterhez segítségért.

Berlin az adásvétel jóváhagyását kérte Berntől ugyanakkor megígérte, hogy a kapott tankokat nem adja át Ukrajnának. Ezt a svájci védelmi minisztérium szóvivője is megerősítette. Svájcban a semlegesség történelmi hagyományai miatt törvény tiltja, hogy az ország fegyvert exportáljon konfliktusövezetekbe.

Amherd március elsejei válaszlevelében közölte német kollégáival, hogy ehhez a parlament jóváhagyása szükséges, mert a parlamentnek meg kell szavaznia a harckocsik kivonását a szolgálatból. „A parlamentben már tárgyalnak róla” – közölte a VBS szóvivője.

A svájci hadseregnek jelenleg 230 Leopard 2 típusú harckocsija van, melyből 134 áll szolgálatban, 96 pedig raktárban áll. Azt egyelőre nem tudni, Németország hány harckocsit vásárolna.

Bern korábban már megtiltotta Németországnak, Spanyolországnak és Dániának is, hogy az általuk vásárolt svájci gyártmányú lőszert Ukrajnába exportálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?