Gyurcsány: fontos lenne, hogy az államfő ott legyen a nemzeti csúcson

Budapest |

<p>Gyurcsány Ferenc szerint olyan helyzet van Magyarországon, amikor fontos, hogy az ország egységét szimbolizáló köztársasági elnök egy ilyen konzultáción, mint a nemzeti csúcs, ott legyen és erősítse azokat, akik vállalták a részvételt.</p>

A miniszterelnök erről a TV2 Jó estét, Magyarország című műsorának adott interjúban beszélt, azzal kapcsolatban, mit gondol Sólyom László távolmaradásáról. A miniszterelnök közölte: hétfőn többször is beszélt Sólyom Lászlóval, aki neki is elmondta, hogy nem vesz részt a nemzeti csúcson. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy érvelt amellett a köztársasági elnöknek, hogy jöjjön el a találkozóra.

Olyan időpont jött el, amikor mutatni is fontos az országnak, hogy bár sokat veszekednek a pártok, időnként képesek leülni egymással széles körben eszmét cserélni - hangoztatta.

Arra a felvetésre, hogy mi történik, ha a nemzeti csúcs nem az ország egységét szimbolizálja majd, hanem még inkább felhívja a figyelmet az ellentétekre, a miniszterelnök úgy válaszolt: egy olyan országban, ahol az a hír, ha a különböző oldalakhoz tartozó emberek nem fognak kezet egymással, a nemzeti csúcs létrejötte önmagában is eredmény.

Gyurcsány Ferenc az elmúlt napok történéseivel kapcsolatban több tanulságot fogalmazott meg. Mint mondta, talán ma már többen értik, mint korábban, hogy Magyarország nem egy sziget, vagyis csak olyan politikát lehet sikeresen folytatni, amely reagál. Hozzátette: egészen biztosan nem szabad az államot gyengíteni, újra kell gondolni a piac és az állam viszonyát, utóbbit olyan helyzetbe kell hozni, hogy ha szükséges, meg tudja védeni a polgárait.

A pénzügyi válságról azt mondta, korábban elképzelhetetlennek tartotta, ami történt. Szavai szerint "káprázatos felelősséggel" viseltetnek az emberek a magyar bankrendszer irányában, mert nemhogy kivették a pénzüket a hírek hatására, hanem pénteken többet tettek be a bankba, mint amennyit felvettek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?