Gyurcsány a kínai miniszterelnökkel tárgyalt

Peking |

<p>Kína az Európai Unióval közösen minél átfogóbb kapcsolatokra törekszik, és Magyarország az unión belül azon országok közé tartozik, amelyek az átlagnál jobban értik Kínát - mondta csütörtökön Pekingben Gyurcsány Ferenc kormányfő, miután Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel tárgyalt.</p>

A kínaiak egyfajta kulturális és gazdasági hídfőállásként tekintenek ránk - tette hozzá a miniszterelnök a félórás hivatalos megbeszélés után az MTI-nek adott nyilatkozatában. A tanácskozáson szó volt nemzetközi és kétoldalú kérdésekről, valamint az egy Kína elvről.

Tibet kapcsán a magyar miniszterelnök jelezte, hogy Magyarország álláspontja összhangban van az Európai Unió Tibettel kapcsolatos elképzeléseivel.

A kétoldalú kapcsolatokat illetően Gyurcsány Ferenc a nemrég lezárult kínai magyar évadot említette meg, amelynek sikere után elsősorban most az a kérdés, hogy a magyar gazdaság ennek milyen hasznát látja. Magyarország jelenleg a kínai kereskedelmi minisztérium azon döntésére vár, amely kijelöli a Budapesten létesülő Márkás Kínai Áruk Központjában (China Brand Trade Center, CBTC) részt vevő cégeknek a körét.

A miniszterelnök csütörtök délelőtt az olimpiai központi létesítményekben, ahol elsőként a magyar vonatkozású úszószámokat tekintette meg. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?