Gyöngyöspata - előállították a rendőrök a katonai tábor szervezőjét

Gyöngyöspata |

<p>A rendőrök előállították Eszes Tamást, a magát Véderőnek nevező szervezet országos megbízott parancsnokát, a mozgalom katonai alapismereteket oktató gyöngyöspatai táborának szervezőjét és két társát - látta péntek délután a helyszínen az MTI tudósítója.</p>

A tábornyitás meghirdetett időpontja, délután fél öt előtt nem sokkal a rendőrök távozásra szólították fel azokat, akik terepszínű ruhában, illetve a Véderő tagjaira jellemző viseletben voltak. A többség el is hagyta a tábort.
Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy mindazokat, akik egész testükön egyenruhát vagy egyenruhára emlékeztetető ruhadarabokat - vagyis vagy terepszínű nadrágot és felsőt - viseltek, igazoltatták, és elküldték.
Eszes Tamást, a Véderő vezetőjét, aki katonai egyenruhát viselt, valamint két társát előállították.
Mindazok maradhattak, akik civil ruhát viseltek, vagy akiken a terepszínű nadrág mellett egyszerű vagy feliratos fekete póló volt. A rendőri intézkedés után öt táborozó maradt a helyszínen. Őket az intézkedést vezető rendőr tájékoztatta a vonatkozó jogszabály tartalmáról.
A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az egyes szabálysértésekről szóló kormányrendelet módosítása, amely szerint százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki "közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy ilyen tevékenység látszatát kelti". A közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése miatti szabálysértési eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik.
A Véderő a péntektől vasárnapig tartó időszakra hirdette meg katonai alapismereteket oktató táborát a község Kecskekő elnevezésű településrészére, egy olyan magánterületre, amely a helyi cigánysor közelében található.
A tábor kezdete előtt 276 gyermeket és nőt költöztettek ki a vöröskereszt közreműködésével a településről, a csillebérci volt úttörőtáborban és a szolnoki tiszaligeti turisztikai központban helyezték el őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?