Gurmai: Šefčovič meggyőző magyarázatot adott

Brüsszel |

<p>Meggyőző magyarázatot adott hétfőn a romákkal kapcsolatos korábbi kijelentésére az Európai Bizottságba jelölt szlovák Maroš Šefčovič - hangsúlyozta keddi nyilatkozatában Gurmai Zita.</p>

Az MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő szerint Šefčovič eddigi munkássága is egyértelműen alátámasztja, hogy elkötelezett a romák helyzetének javítása mellett, és az Európai Bizottság tagjaként is ennek szellemében fog dolgozni.
Előzőleg Szájer József, a jobbközép irányzatú Európai Néppárt EP-frakciójának alelnöke azt közölte az MTI-vel, hogy a néppárti frakció számára nem volt kielégítő Sefcovic válasza a hétfői meghallgatáson az EP illetékes szakbizottsága előtt arra a felvetésre, miszerint 2005 januárjában a szlovák jóléti rendszer kizsákmányolóinak nevezte a romákat.
Šefčovič hétfőn azt mondta: öt évvel ezelőtti szavaira pontosan nem emlékszik, de az említett kijelentés nem tükrözi saját véleményét, hiszen ő mindig is a romák társadalmi befogadása érdekében tevékenykedett. Megítélése szerint az általa akkor mondottakat bizonyára kiragadták a szövegösszefüggésből. Ha azonban akaratlanul megbántott valakit, akkor azért bocsánatot kér - tette hozzá.
Gurmai Zita kedden méltatta, hogy Sefcovic "határozottan kiállt a nők és kelet-európaiak mellett". Szerinte ő egyike a legfelkészültebb biztosjelölteknek.
A meghallgatáson Gurmai arról kérdezte a szlovák aspiránst, hogyan tervezi javítani a nők és a kelet-európai tagállamok polgárainak foglalkoztatottsági arányát az uniós intézményeknél. Válaszában a humán erőforrásokért is felelős tárca várományosa emlékeztetett arra, hogy míg az ügyintézői kategóriában 40 százalékos a nők aránya, addig a felső- és középvezetők közül csak minden ötödik nő. Šefčovič szerint nem szabad megállni ezen a ponton, ezért ő kész minden olyan kezdeményezés támogatására, amelyek segítik a női vezetők számának emelkedését. Azt is elismerte, hogy a kelet-európaiaknak szánt kvótákat még nem sikerült betölteni az uniós intézményeknél. Kiemelte, hogy jelenleg csak egyetlen új tagállambeli főigazgató van az Európai Bizottságnál. Mindent megtesz majd azért, hogy az új tagállamok jelenléte a vezetői szinteken is erőteljesebb legyen - mondta Šefčovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?