Günter Verheugen

Az EU bovítési biztosa 1944-ben született a németországi Bad Kreuznachban. 1963-ban gyakornokként tanult újságírást a Neue Rhein/Neue Ruhr-Zeitung címu újságnál. 1965-69 között végezte az egyetemet Kölnben és Bonnban történelem, szociológia és politika szakon.

Az EU bovítési biztosa 1944-ben született a németországi Bad Kreuznachban. 1963-ban gyakornokként tanult újságírást a Neue Rhein/Neue Ruhr-Zeitung címu újságnál. 1965-69 között végezte az egyetemet Kölnben és Bonnban történelem, szociológia és politika szakon.

Amint befejezte az egyetemet, a német belügyi tárca tájékoztatási osztályának vezetoje lett. 1974-ben a külügybe váltott, ahol 1976-ig az elemzo és információs részleg vezetoje volt. 1976-ban pártpolitikai vonalra lépett, a Német Szabad Demokrata Párt (FDP) pártmenedzseri feladataival bízták meg, majd két évvel késobb már ot választották négy évre a liberális párt fotitkárává.

1982-ben politikai fordulat olvasható önéletrajzában, ekkor ugyanis átlépett a Német Szociáldemokrata Pártba (SPD), amelynek képviseletében 1983-ban bejutott a Bundestagba, a német parlamentbe. Képviseloként egészen 1998-ig tagja volt a Bundestag külügyi bizottságának.

1998 és 99 között volt Németország külügyminisztere. Közben tagja volt számos médiatestületnek, foszerkesztoi tisztséget is betöltött, és külügyi területen részt vett az SPD irányításában is. 1999 óta bovítési biztosként tagja a Bizottságnak. (origo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?