<p> Görögország átvette a soros elnökségét, Lettország pedig a lat helyett bevezette az eurót január 1-jén.</p>
Görögország vette át az uniós elnökséget, "lőttek" a lett latnak
Athén |
Athén Litvániától örökölte az elnökségi stafétabotot. Ezzel kapcsolatban Antonisz Szamarasz kormányfő három fő célt említett, a takarékosság és a növekedés elősegítését, valamint az illegális bevándorlás elleni harcot. Görögország Dimitrisz Kurkulasz külügyminiszter-helyettes szerint "nagyon költséghatékony" elnökségre készül, mindössze 50 millió eurót szán a feladatra. A miniszterelnökhöz hasonlóan kijelentette: a görög elnökség a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés elősegítésére, valamint a migrációs politikára és a határőrizet kérdéskörére összpontosít majd. Január elsején tizenhétről tizennyolcra emelkedett az eurózóna tagjainak száma, mivel Riga euróra cserélte a lett nemzeti fizetőeszközt, a latot. Jóllehet Lettország a válság egyik legnagyobb kárvallottja volt és a lett gazdaság a válság alatt mintegy ötödével zsugorodott, jelenleg már második éve az EU egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága. A kormány annak ellenére ragaszkodott az euró bevezetéséhez - amiben az ország válsága megoldásának egyik fontos eszközét látja -, hogy a lakosság többsége ezt nem támogatja. Január 1-jén az Európai Unió összes tagállamában megnyílik a szabad, korlátlan munkavállalás lehetősége az EU-hoz hét évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott két ország, Románia és Bulgária állampolgárai előtt. Ez ellen leghatározottabban a brit kormány emelte fel a hangját, azt állítva, hogy az EU-ból érkező bevándorlók már most is komoly terhet jelentenek a szigetország szociális ellátó rendszere számára. Brüsszel szerint viszont ezek az állítások megalapozatlanok, sőt, az uniós munkavállalók nettó befizetők a szigetországban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.