Görögország kárpótolja a turistákat

Athén |

<p>Görögország kárpótolja azokat a külföldi turistákat, akiknek bármiféle kára, illetve többletkiadása keletkezett a sztrájkok, utcai zavargások miatt.</p>

Az ország idegenforgalmi miniszterének közlése szerint a görög állam magára vállalja azokat a költségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a vendégek a szabadság lejártával nem tudtak hazautazni - beleértve még az áprilisi vulkánkitörés okozta kényszerű ott tartózkodás költségeit is.
Az ágazatot rendkívül súlyosan érintette a gazdasági válság, és megtépázták Görögország hírnevét a megszigorító intézkedések kiváltotta utcai zavargások, tiltakozó megmozdulások is. Emiatt számos utat, szállodai szobát, konferenciákat mondtak le külföldiek országszerte. A kormány most egy nagyszabású internetes reklámkampánnyal igyekszik "fényezni" Görögországot.
Ugyanakkor az idegenforgalmi dolgozók szakszervezet huszonnégy órás sztrájkot hirdetett meg június 30-ára.
Görögország a világ 20 legnépszerűbb idegenforgalmi célpontjának
egyike, évente 13 millióan látogatnak el a szigetországba. Az ágazat 
adja az ország GDP-jének nagyjából 15 százalékát, minden ötödik 
ember dolgozik az idegenforgalomban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?