Görög-török megállapodás a gazdasági menekültek visszafogadására

Berlin |

<p>Törökország elvileg kész arra, hogy gyorsan visszafogadja Görögországból a gazdasági menekülteket - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című német vasárnapi lap.</p>

A lap szerint a két ország képviselői között már folynak a tárgyalások a részletekről. Ezeket Alekszisz Ciprasz görög és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök keddi izmiri találkozóján véglegesítenék. A tárgyalásokon a háttérben az Európai Bizottság képviselői is jelen vannak - írta a lap. 

A keddi izmiri görög-török kormányfői találkozó előtt egy nappal tartják Brüsszelben az EU-török csúcstalálkozót. Ettől az EU azt reméli, hogy sikerül rávennie Törökországot a menedékkérelemre nem jogosult migránsok áradatának csillapítására. 

Az EU elképzelései szerint Görögország a gazdasági migránsok feltartóztatását követő 48 órán belül visszatoloncolási kérelmet küld Törökországnak - írta a lap. Törökország viszont a maga részéről arra vállalna kötelezettséget, hogy két napon belül döntést hoz az ügyben. A görög kérésre adott pozitív török válasznak ezután egy héten belül érvényt is szereznének. Ebből a célból török hivatalnokok is dolgoznának a görögországi hotspotokban. 

Jelenleg több hónapig tart a menedékkérelmek benyújtása és elbírálása. Szabály szerint a menekültek addigra már továbbutaztak Németország felé, legalábbis ameddig a macedón határ nyitva volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?