Görög–török akadály

Reykjavík. Oroszország és az USA egyaránt érdekelt a partneri, építő jellegű és kiszámítható kapcsolatok ápolásában, a hidegháború utáni új világrend kialakításában való együttműködésben. Erről folytatott eszmecserét Colin Powell amerikai és Igor Ivanov orosz külügyminiszter.

Powell és Ivanov Reykjavíkban, a NATO miniszteri ülése alkalmából tárgyalt, elsősorban a közelgő (május 23-26.) orosz–amerikai csúcs előkészítéséről. Ivanov a megbeszélést követő közös sajtóértekezleten megerősítette, hogy lényegében már megszületett a megállapodás a hadászati fegyverzet további csökkentéséről, amelyet a moszkvai csúcson írnak alá az elnökök. Powell kijelentette: „Ma már barátként tekintünk Oroszországra, többé nem vagyunk ellenségek, a hidegháború véget ért.”

Előzőleg, kedden az izlandi fővárosban a NATO és Oroszország külügyminisztereinek értekezletén megszületett az új NATO– orosz tanács végleges terve, amely arra hivatott, hogy történelmi fordulatot hozzon a nyugati integráció és Oroszország biztonsági együttműködésében. Az erről szóló dokumentumokat május 28-án írják alá a 19 NATO-ország állam és kormányfői, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök. Lord Robertson NATO-főtitkár elmondta: megállapodtak Oroszországgal az együttműködés elveiben, a tanács működési szabályaiban és tervezett témaköreiben. Az új testületben a húsz ország egyenjogú alapon működik együtt, olyan módon, hogy minden kérdésben az alapoktól kezdik a felfogások egyeztetését, a NATO-országok nem előre kialakított közös állásponttal ülnek le az asztalhoz, ahol egyébként a főtitkár fog egyedül elnökölni. Ez a munkamódszer még néhány hónappal ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna a NATO és Oroszország között.

Nem sikerült viszont Reykjavíkban megoldást találni arra a görög– török ellentétre, amely immár évek óta akadályozza a NATO és az Európai Unió katonai együttműködésének kielégítő rendezését. Az EU képviseletében Josep Piqué, az elnökséget ellátó Spanyolország külügyminisztere elismerte, hogy ha nem sikerül hamarosan megoldást találni a görög– török ellentétre, akkor az EU őszszel aligha veheti át a macedóniai katonai missziót a NATO-tól. Hozzátette, hogy azért kellene lehetőleg a fél év végéig megoldani ezt az ellentétet, mert utána épp a vitában érdekelt egyik fél, Görögország veszi át a közös védelmi és biztonsági politikában az elnöklést, méghozzá 12 hónapra, mert a jövő fél évben az EU-ban elnöklő Dánia kivonta magát a közös külpolitikából. Piqué elmondta még, hogy számos elgondolás és javaslat született már a görög fenntartások kiküszöbölésére, Görögország azonban a törökökkel kötött különmegállapodás újratárgyalását óhajtja, ezt viszont Ankara utasítja el. A probléma lényege, hogy önálló válságkezelő akcióihoz az EU igénybe akarja majd venni a NATO parancsnoki, katonai tervező és szállító kapacitásait, Törökország azonban ehhez csak akkor hajlandó hozzájárulni, ha komoly, érdemi beleszólást kap az ilyen akciók előkészítésébe. Amerikai és brit közvetítéssel létre is hoztak egy különmegállapodást, amely nagy beleszóláshoz juttatná Törökországot, ám ebbe viszont Athén nem hajlandó beletörődni. Eddig még minden áthidaló megoldási javaslatot elutasított. A probléma mélyén az a török félelem húzódik meg, hogy amíg az ország EU-felvétele a bizonytalan jövőben lebeg, az EU esetleg olyan válságkezelő akcióra határozza el magát Törökország szomszédságában, amelybe a törököknek nem lenne beleszólásuk. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?