Görög miniszterelnök: az ország háborút vív az erdőtüzek ellen

görög tűzvész

Görögország háborúban áll az országszerte pusztító erdőtüzekkel és további három nehéz nap vár rá – jelentette ki hétfőn Kiriákosz Micotákisz görög  miniszterelnök az athéni parlamentben.

Ugyancsak hétfőn a hatóságok az ország összesen 64 régiójában oltják a tüzeket. Egyiptom, Románia és Törökország is tűzoltókat küldött a térségbe.

Micotákisz vasárnap Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is egyeztetett az erdőtüzekről. A megbeszélést követően von der Leyen a Twitteren leszögezte: teljes mértékben támogatják a hőhullám és az éghajlatváltozás okozta erdőtüzek elleni küzdelmet.

A görög tűzoltóság szóvivője azt mondta, a folyamatos heves szelek vélhetően tovább szítják a tüzeket. A meteorológiai intézet bejelentette, hogy csütörtöktől lehűlés kezdődik, és a szezonban szokásos 35 fok körülire csökken a hőmérséklet, azonban szerdán még  akár 46 Celsius-fokra is lehet számítani.

Mindeközben Korfu és Ródosz szigetén a hét végén már több mint 32 ezer embert telepítettek ki, az utóbbi szigeten már hetedik napja égnek a tüzek.

A görög közszolgálati média azt közölte, a hatóságoknak sikerült evakuálni az ott élőket és a nyaralókat is, a lángok elleni küzdelemben tűzoltóhelikopterek is részt vesznek.

A hatóságok a szárazföld példátlanul nagy részét, Közép- és Dél-Görögország teljes keleti részét, valamint Évia és Ródosz szigetét, valamint a délnyugati országrész nagy területeit vasárnap a tűzveszélyesség 5., legmagasabb fokozatba sorolták.

Görögország egy további részét a 4-es kategóriába sorolták, azaz nagyon magas kockázatúnak tartják a helyzetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?