Görög fregatt is csatlakozik az EUNAVFOR vörös-tengeri uniós missziójához – tudatta hétfőn az athéni védelmi minisztérium.
Görög fregatt is csatlakozik az EU vörös-tengeri missziójához
A tájékoztatás szerint a Hydra hétfőn indult a Vörös-tengerre, hogy részt vegyen az EUNAVFOR Aspides (görögül: pajzs) fedőnevű misszióban, amelynek célja a kereskedelmi hajók védelme a jemeni húszi lázadók támadásaival szemben.
Pavlosz Marinakisz görög kormányszóvivő közölte, hogy a görög nemzetbiztonsági tanács a nap folyamán jóváhagyta az ország részvételét az uniós misszióban Níkosz Déndiasz görög védelmi miniszter javaslatára. Az athéni kormány indoklása szerint azért volt szükség erre, mert a húszik támadásai megzavarták a görög tulajdonban lévő kereskedelmi hajók forgalmát az ország legnagyobb kikötőjében, Píreuszban, illetve egyes konténerszállítók már egyáltalán nem kötnek ki ott.
Az Irán által támogatott húszik a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajókat támadják rendszeresen, mióta Izrael októberben hadműveletet indított a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen, megtorlásul az Izrael ellen elkövetett súlyos terrortámadás miatt.
A jemeni lázadók támadásai miatt több tengeri szállítmányozási vállalat is elkerüli ezt a fontos hajózási útvonalat. November óta Jemen partjai előtt több görög kereskedelmi hajót is támadások értek, amelyek során ugyan keletkeztek károk, de nem voltak áldozatok.
Az Aspides misszió február 19-én indult francia, német és olasz részvétellel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.