George Clooney szerint Donald Trumpból nem lesz amerikai elnök

Cannes |

<p>George Clooney, aki új filmjével érkezett a cannes-i filmfesztiválra, csütörtökön kijelentette, hogy Donald Trumpból nem lesz amerikai elnök, és &quot;nem a félelem fogja irányítani&quot; az Egyesült Államokat.&nbsp;</p>

Clooney a Pénzes cápa című filmjéről beszélt csütörtökön újságíróknak a francia Riviérán. A thrillert Jodie Foster rendezte, Észak-Amerikában pénteken debütál, a magyar mozikban június 2-tól látható.

Clooney komoly támogatója Hillary Clintonnak, aki demokrata politikusként indul az elnökjelöltségért. Áprilisban feleségével, Amal Clooney emberi jogi ügyvéddel egy sor adománygyűjtő rendezvényen több millió dollárt gyűjtött Clinton kampányára. 
    
A sztár Cannes-ban leszögezte, hogy Donald Trump nem lesz elnök. "Az nem fog megtörténni. Nem a félelem fogja az országunkat irányítani. Nem fognak muzulmánokkal vagy bevándorlókkal vagy nőkkel ijesztgetni minket. Semmitől sem félünk" - hangsúlyozta.
    
Clooney a filmre utalva elmondta, hogy Trump "a hírek és a szórakoztatás ütközésének terméke", erről szól a Pénzes cápa is. A színész szerint a republikánusok várható elnökjelöltje azért juthatott el ilyen messzire a kampányban, mert a hírműsorok nem tesznek fel kemény kérdéseket. "A 24 órás hírfolyam nem azt jelenti, hogy az ember több hírt hall, ugyanazokat a híreket halljuk többször." 
    
A thrillerben a színész tévés üzleti gurut alakít, akit élő műsorban túszul ejt egy áldozata (Jack O'Connell). Julia Roberts a műsor producerét játssza.
    
Az 55 éves Clooney, akinek édesapja, Nick Clooney tekintélyes újságíró volt, pályafutása során többször foglakozott televíziós hírműsorokkal. Második rendezése, a Jó estét, jó szerencsét! a televíziózás hőskorát ábrázolta.
    
A Pénzes cápa Clooney szerint azt mutatja be, hogy "elvesztettük a képességünket arra, hogy megtudjuk és elmondjuk az igazságot, és eljussunk a tényekig".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?