Fukusima után a legrosszabbra is felkészültek

Tokió |

<p>A japán kormány a tavaly márciusi fukusimai erőműbaleset után felkészült a lehetséges legrosszabb fejleményekre is, de a lakossági pániktól tartva titokban tartotta a tervet - derült ki egy vizsgálatból.</p>

Egy, a magánszektor képviselőiből álló testület azt vizsgálja, hogy a kormány próbálta-e manipulálni a tájékoztatást a rendkívüli erejű földrengés és szökőár okozta nukleáris baleset következményeinek kezelésekor, s ezért kikérdezte Kan Naoto akkori miniszterelnököt és a nukleáris válság kezeléséért felelős Hoszono Gosi környezetvédelmi minisztert.

Hoszono a sajtónak is elmondta: a miniszterelnöki hivatalhoz tartozó atomenergetikai bizottság a reaktorokban történt robbanások után két héttel elkészült jelentésében azzal számolt, hogy a Fukusima-1 erőmű egyes reaktora felrobban, míg a négyes blokkban található, az elhasznált fűtőrudakat tároló medence hűtővízellátása elapad.

Ebben az esetben a radioaktív kibocsátás olyan mértékűre emelkedett volna, hogy az erőmű 170 kilométeres körzetében kötelező, míg a 250 kilométeres, Tokiót is magába foglaló körzetében "önkéntes kitelepítés" vált volna szükségessé.

Hoszono szerint a dokumentumot - amelyet csak néhány kormánytag és Kan Naoto látott - azért nem hozták nyilvánosságra, hogy megelőzzék a rémhírek terjedését. "Ha akkor közzétettük volna, valószínűleg senki sem maradt volna Tokióban" - nyilatkozta a minap Hoszono.

A dokumentum létezését Kan csak szeptemberben ismerte el, részletei pedig idén januárban kerültek nyilvánosságra. Hoszono szerint bár irreális, de hasznos volt a vészforgatókönyv, az abban jelzett veszélyek miatt szerelték fel például a négyes reaktort megerősített vízpumpákkal a fűtőelemek hűtésének biztosítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?