Friss fotókat közölt Fidel Castróról a kubai média

Havanna |

<p>Friss fényképeket közölt a kubai média hétfőn Fidel Castro volt elnökről, akinek egészségi állapotáról tavaly év végétől vészjósló híresztelések is feltűntek az interneten.</p>

A kubai forradalom 88 éves vezetőjéről tavaly nyár óta nem tettek közzé fényképeket, és több mint egy éve személyesen sem mutatkozott nyilvánosan.      A most közölt fotók a hivatalos Granma napilap és más sajtóorgánumok szerint január 23-án készültek Fidelről, aki az egyetemi hallgatók szövetségének vezetőjével, Randy Perdomo Garcíával látható. A volt államfő egy széken ülve, kék sportöltözékben tűnik fel a képeken.     Castro állapotának súlyosbodásáról a közösségi oldalakon és más fórumokon azután terjedtek el híresztelések, hogy személyesen nem reagált az amerikai-kubai kapcsolatok javulásáról tett decemberi bejelentésekre, és az Egyesült Államokban szabadon engedett kubai ügynökök hazatérésére sem. Fidel csak január végén, a hallgatói szövetségnek írt levelében tett utalást a témára, leszögezve, hogy ő maga egy szót sem váltott egyetlen amerikai illetékessel sem.      A pártlap most azzal a címmel közölte a fotókat, hogy Fidel "kivételes lény". A cikkben néhány beszélgetésrészlet is olvasható, ezek egyikében Castro kijelentette, hogy jól van. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?