Franciaország fizet a ruhajavításért, hogy kevesebb terméket dobjanak ki

ruhaüzlet

A hatékonyabb környezetvédelem érdekében a francia kormány októbertől hozzájárul a ruházati termékek javíttatásához, hogy a vásárók kevesebb terméket dobjanak ki, és ezzel csökkenjen a hulladék mennyisége – számolt be róla a The Guardian online kiadása.

Franciaországban évente a becslések szerint mintegy 700 ezer tonna ruházati terméket dobnak ki, ennek kétharmada a szeméttelepekre kerül.

A francia kormány a hulladékmennyiség csökkentése érdekében ezért egy új intézkedéssel októbertől 6-25 eurós térítéssel járul hozzá, hogy a megrongálódott ruhadarabokat és cipőket a vásárlók inkább megjavíttassák, mintsem kidobják.

A javítási bónuszt abból a 154 millió eurós alapból fedezik majd, amit a kormány a következő öt évre tett félre erre a célra – mondta el Bérangere Couillard, környezetvédelmi államtitkár, aki egy párizsi divatközpontban tett látogatásán jelentette be a kezdeményezést, amely munkalehetőségeket is teremt.

Mint hangsúlyozta: azokat a vállalkozásokat, cipészeteket és varrodákat akarják támogatni, amelyek elvégzik a javításokat. Egyúttal csatlakozásra kérte fel a ruhajavító és cipészműhelyeket.

Világszerte százmilliárd textilterméket – ruhát, cipőt és háztartási textilárut – adnak el évente. Franciaországban évente minden személyre mintegy 10,5 kg textiltermék jut ebből.

A ruhafrissítő kezdeményezéssel nemcsak arra akarják ösztönözni a lakosságot, hogy javíttassa meg és használja tovább régebbi ruházatát, hanem arra is, hogy ne vásároljon folyton új termékeket és adományozza el a megunt darabokat.

Az adományozott ruhák 56 százalékát használják fel ismét, 32 százalékából pedig valami új termék készül az újrahasznosítás során.

A francia kormány tavaly év végén fogott bele az ágazatok közül az egyik legnagyobb környezetszennyezőnek tartott ruházati ipar reformjába.

Az ország törvényhozása 2020-ban fogadta el azt a törvényt, amelynek célja a háztartási cikkek előállításának megváltoztatása és a fogyasztási szokások átalakítása a hulladékcsökkentés, valamint a természeti erőforrások és a biológiai sokféleség megőrzése, továbbá a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?