Francia választások - Többen szavaznak, mint az első fordulóban

Párizs |

<p>
<p>A francia belügyminisztérium kora délutáni közlése szerint valamivel nagyobb a szavazási kedv Franciaországban vasárnap, a nemzetgyűlési választások második fordulójában, mint volt az elsőben.</p>
</p>

Délig a szavazásra jogosultak 21,4 százaléka adta le voksát, ami másfél százalékkal alacsonyabb, mint öt évvel ezelőtt, de magasabb, mint amennyi volt a múlt vasárnapi első forduló délelőttjén (21 százalék).

Az elmúlt hat hetet tekintve negyedik alkalommal járulnak az urnához a franciák.

A közvélemény-kutatási adatok alapján úgy tűnik: a május 6-án államfővé választott szocialista Francois Hollande győzelme és az első forduló baloldali előnye után a nemzetgyűlés választások egyetlen kérdése, hogy a választók megadják-e az abszolút többséget a Szocialista Pártnak, vagy pedig a radikális baloldalra is szüksége lesz a köztársasági elnöknek a megszorítási intézkedések megszavazásához.

A pénteken nyilvánosságra hozott felmérések szerint az 577 képviselői helyből a szocialisták 297-332-t szerezhetnek meg, az abszolút többség 289 fő.

A baloldal az elmúlt évben fokozatosan tért vissza a hatalomba, a megyék és a régiók többségének irányítása után tavaly ősszel a szenátusban már megszerezte a többséget.

A nemzetgyűlési választások első fordulójában már 36 képviselőt megválasztottak, azaz ennyien kaptak több mint ötven százalékos támogatottságot múlt vasárnap, közülük 25-en baloldaliak. A még nyitott 541 körzetben az az 1102 jelölt jutott be a második fordulóba a több mint 6 ezer induló közül, aki legalább 12,5 százalékot kapott múlt vasárnap. Akkor a baloldali pártok összesen 46,7 százalékot szereztek a Nicolas Sarkozy volt államfő visszavonulása miatt vezető nélkül is viszonylag jól szereplő, 34,1 százalékot elért jobbközéppel szemben.

A szélsőjobboldali Nemzeti Front 13,6 százalékot kapott, és esélyt szerzett arra, hogy 1986 után ismét képviseltesse magát a nemzetgyűlésben, annak ellenére, hogy miután Franciaországban nincs pártlista, s a választók csak egyéni jelöltekre szavaznak, az önállóan induló kisebb pártoknak nincs sok esélyük képviselői helyet szerezni. A szélsőjobboldalnak maximum három mandátum juthat.

Harmincnégy helyen hárman mérkőznek meg, ebből 28 körzetben szélsőjobboldali a harmadik jelölt, 15 helyen pedig a visszaléptetések miatt csak egy jelöltre lehet szavazni.

Idén először a külföldön élő, bejegyzett francia választópolgárok is választhatnak maguknak 11 képviselőt a parlament alsóházába. Eddig csak a felsőházba küldhettek 12 szenátort. Az urnákat a kisebb szavazókörökben este hat, illetve hét órakor zárják le, a nagyvárosokban este nyolc óráig lehet szavazni.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?