Forrong a magyar református egyház

Balog Zoltán

„Ennek a történetnek még bőven nincs vége a református egyházban” – így fogalmazott egy forrás a magyar református egyház keddi üléséről, amely után Balog Zoltán püspök bejelentette: marad továbbra is posztján.

Bár Balog elismerte, hogy valóban támogatta K. Endre kegyelmi javaslatát, az általa összehívott értekezlet szimpátiaszavazására hivatkozva, ahol a jelenlévők 86 százaléka bizalmat szavazott neki, nem mondott le sem püspöki, sem zsinati elnöki posztjáról. Az egyház csúvcsvezetése viszont forrong. Lemondásra szólította fel a Magyarországi Református Egyház második embere Balog Zoltánt azok után is, hogy a volt fideszes miniszternek látszólag sikerült kibékülnie Orbán Viktorral, bár szerda este Bayer Zsolt, a Fidesz kőkemény megmondóembere selyemzsinórt küldött neki a Magyar Nemzetben. A Novák Katalin és Varga Judit bukását hozó kegyelembotránynak egyelőre tehát nincs vége. Balog Zoltán zsinati elnök magyarázkodása után a zsinat lelkészi alelnöke – vagyis a Balog Zoltánt a ranglétrán követő ember –, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke nyílt levében szólította fel távozásra Balogot az egyház éléről. A keddi szavazáson két püspök – vagyis a püspöki kar fele – Balog ellen szavazhatott. Az egyházban ugyanis négy egyházkerület, így négy püspök van, közülük az egyik Balog. Pásztor Dániel, a Tisztáninenni Református Egyházkerület püspöke a másik, aki Balog Zoltán lemondása mellett szavazott az egyházi vezetők keddi tanácskozásán.

Igazságügyi minisztériumi források szerint Orbán Viktor döntött a K. Endrének adott elnöki kegyelemről – adta hírül Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője. Az állítás összecseng Orbán Viktor korábbi gyakorlatával, mely szerint a politikailag kényes kegyelmi ügyekben ő hozott döntést a korábbi kormányzásai során is. A kormányfő gyakorlatilag a botrány kirobbanása óta bujkál, hallgat…

(Hvg, Tlx, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?