Lemondott zsinati elnöki posztjáról Balog Zoltán

Lemondott Balog Zoltán a Magyar Református Egyház zsinati elnöki pozíciójáról. Utódja Pásztor Dániel, a zsinat alelnöke lesz. Balog püspökként továbbra is az egyháznál marad.

Bár Balog kedden elismerte, hogy valóban támogatta K. Endre kegyelmi javaslatát, az általa összehívott, informális esperes-gondnoki értekezlet szimpátiaszavazására (ahol a jelenlévők 86 százaléka bizalmat szavazott neki) hivatkozva nem távozott sem püspöki, sem zsinati elnöki posztjáról – számolt be a Telex.

Balog bejelentése óriási port kavart, az egyházon belül többen attól tartottak, hogy ez milyen üzenet lesz majd a bicskei gyermekáldozatok felé. Másrészt kiemelték, ha Novák le tudta vonni a K. Endre kegyelmijének támogatásával kapcsolatos konklúziókat, ez Balognak miért nem megy.

Balog a Magyar Református Egyház által YouTube-on közzétett videóban imádkozott, és erőt kért ahhoz, hogy le tudjon mondani posztjáról és „ez ne menekülésből történjen”. „Erőt és bölcsességet kérek ahhoz, hogy ne politikai megrendelésre, ne képmutató, külső nyomásgyakorlásra történjen” – mondta. „Azért nem kérek bocsánatot, hogy kegyelmet kértem egy általam ártatlannak hitt embernek” – tette hozzá.

Balog Istentől bocsánatot kért azért, hogy nem volt „elég éber és körültekintő” és nem látta, „milyen veszélyek leselkednek ebben a kegyelmi ügyben országunkra, nemzetünkre, egyházunkra, köztársasági elnökünkre.”

Az Orbán-kormány korábbi minisztere mindössze pár perccel azelőtt jelentette be lemondását, hogy Budapesten megkezdődött volna az elégedetlen civilek és influenszerek által összehívott tüntetés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?