Fontos szomáliai tábornokot gyilkoltak meg muszlim terroristák

Mogadishu |

<p>Meggyilkoltak egy fontos szomáliai tábornokot és több testőrét iszlamista szélsőségesek Mogadishuban vasárnap - jelentették belbiztonsági források, és a hírt megerősítették maguk a terroristák is.</p>

Mohamed Roble Jimale tábornok és legalább hét testőre meghalt, amikor egy öngyilkos merénylő a járműoszlopuk közé hajtott, és felrobbantotta gépkocsiját. A merénylő annak a járműnek ütközött, amelyben a tábornok utazott - mondta a brit hírügynökségnek egy rendőr ezredes.

A Szomáliában működő, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kapcsolódó Shabaab szélsőséges iszlamista csoport rádiója megerősítette, hogy egy "mártír harcosuk" végzett a tábornokkal. A Shabaab egykor az ország nagy részét hatalmába kerítette, de nemzetközi összefogással sikerült visszaszorítani. Ennek ellenére képes súlyos merényleteket végrehajtani a fővárosban és az ország többi részében is. Fegyveresei Kenyában is aktívak.

Szomáliában szeptember 25-én parlamenti választásokat tartanak, de a terrorveszély miatt nem lesz tömeges szavazás, hanem a tartományok képviseletében 14 ezer megbízott fogja kiválasztani a törvényhozás 275 tagját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?