Folytatódó dialógus

Moszkva. A rakétavédelmi rendszerekre vonatkozó párbeszéd folytatásáról állapodott meg tegnap Moszkvában Colin Powell amerikai és Igor Ivanov orosz külügyminiszter.

Moszkva. A rakétavédelmi rendszerekre vonatkozó párbeszéd folytatásáról állapodott meg tegnap Moszkvában Colin Powell amerikai és Igor Ivanov orosz külügyminiszter. Ez a dialógus az amerikai rakétavédelmi rendszerrel összefüggő elképzelésekre, illetve ezzel kapcsolatban az 1972-ben megkötött, a rakétavédelmi rakétarendszerek létrehozását korlátozó szovjet–amerikai szerződés (ABM) jövőjére irányul. Powell nyilatkozata értelmében gyakorlatilag aláírás előtt áll a két ország között a nukleáris fegyverek nagyarányú csökkentését célzó megállapodás. Moszkvai beszámolók megjegyzik, hogy csak az idén már tizenhetedik alkalommal találkozik az orosz és az amerikai külügyminiszter, bár hivatalba lépése óta Powell most először jár Moszkvában. Az amerikai külügyminisztert az Ivanovval folytatott megbeszélése után Vlagyimir Putyin orosz elnök is fogadta a Kremlben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?