Földrengés rázta meg Görögország nyugati partvidékét

Athén/Washington/Peking |

<p>Erős földrengés volt hétfőn hajnalban Görögország nyugati partvidéke közelében, Kefalónia szigeten - jelentette az amerikai földtani szolgálat (USGS) és az athéni földrengéstani intézet.</p>

A rengés középpontjához legközelebb lévő Likszuri városban súlyos anyagi károk keletkeztek, és néhányan könnyebb sérülést szenvedtek Kefalónia polgármestere szerint.     Az 5,7 és 6,1 közötti erősségű földmozgás közép-európai idő szerint négy órakor történt, és fészke 13,7 kilométer mélyen volt. Likszuri kisváros Pátra várostól (a Peloponnészosz félsziget északi csücske) 122 kilométerre nyugatra, Kefalónia sziget székhelyétől, Argosztólitól pedig 12 kilométerre északnyugatra van.     Az utóbbi egy hétben szinte folyamatosan rengett a föld a szigeten. A hétfőit megelőző legnagyobb rengés - 5,9-es erősségű - egy héttel korábban volt. A sziget lakosai emiatt másutt lakó rokonaiknál, ismerőseiknél, illetve a szigethez küldött hajókon laknak. Kefalónia polgármestere és az athéni intézet azt tanácsolta a sziget lakosainak, hogy egyelőre ne is térjenek vissza otthonukba, mert további rengésekre lehet számítani.     A hétfői rengést a szomszédos Zákinthosz szigeten is lehetett érezni, sőt még Athénban is.     Kefalónián és Zákinthoszon nagy pusztítást végzett egy 1953-as földrengéssorozat. Az első, 6,4-es erősségű rengésben több száz ember meghalt, majd három nap múlva egy 7,2-es erősségű rengés romba döntött csaknem minden épületet. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?