Fidesz 39, MSZP 15 százalék

Budapest |

<p>A Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül nem változott május vége és július eleje között, továbbra is 39 százalékon áll, az MSZP-é azonban 13-ról 15 százalékra nőtt - áll a Magyar Gallup Intézet felmérésében.</p>

A nyári politikai közhangulat jellemzői címmel készült közvélemény-kutatás szerint a Fideszt a biztos pártválasztók kétharmada, míg az MSZP-t 25 százaléka támogatná. Az ebben a körben mért támogatottságbeli különbség az ellenzéki szavazók jelenlegi nagyobb részvételi elszántsága miatt nagyobb a teljes népességen belül mértnél - írták.
A kispártok esetében a vizsgálat megállapította: az MDF támogatóinak nagysága megegyezik az SZDSZ táborának nagyságával a teljes népességen belül, mindkét párt két-két százalékon áll. A biztos szavazó pártválasztók között azonban az MDF tábora minimálisan nagyobb - 3 százalék, míg az SZDSZ-é 2 -, de mindkét tábor támogatóinak aránya a parlamenti küszöb alatt van.
A felmérésben az olvasható, hogy a miniszterelnök munkájának megítélése a lakosság körében a legutolsó hetekben elmozdult az előző hónapokat jellemző mélypontról. A kormányfő iránti bizalomra rákérdezve kiderült: 47 százalék egyáltalán nem bízik meg Gyurcsány Ferencben, és a megkérdezetteknek csak 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon megbízik benne. Orbán Viktorban mint a Fidesz elnökében a teljes népesség 15 százaléka nagyon bízik, 26 százaléka pedig egyáltalán nem.
A Gallup kutatása szerint a kormánykoalíció felbomlásának értelmezésében átalakult a lakosság véleménye május óta. Míg két hónappal ezelőtt nagyjából egyenlő arányban voltak azok, akik a felbomlást valódi váltásnak tekintették és azok, akik csak politikai színjátéknak látták, addig júniusban már jóval kevesebben gondolták azt, hogy az SZDSZ részéről valódi váltásról van szó; egyre többen gondolják, hogy csak látszólagos szakítás történt. A megkérdezettek több mint fele szerint az lenne az ország érdeke, hogy mielőbb új választásokat írjanak ki. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?