Fidelitas-kampány: Gyurcsány a hibás

Budapest |

<p>Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök szerint neki és az általa képviselt politikának nem árt a Fidesz és ifjúsági szervezete által kezdeményezett "Gyurcsány a hibás" kampány, melynek a Fidelitas blogot is készítetett - ezt reklámozzák óriásplakátokon. A miniszterelnök erről  kampányról blogbejegyzésében írt.</p>

"Akár imponálhatna is, hogy az ellenzék ilyen rettenetes befolyást tulajdonít nekem, és a világ és személyes életünk számtalan konfliktusa, gondja-baja mögött mind én állok" - hangsúlyozta a miniszterelnök. Úgy vélte, hogy ha az ellenzék szerint őt kell szidni, mert kátyúsak az utak, akkor az autópálya-építés minden egyes kilométerének sikere, a Pentele hídtól a Megyeri hídon át a Kőröshegyi viaduktig, az országhatárig érő M7-esig az övé.
A miniszterelnök a pekingi olimpia kapcsán feltette a kérdést: mi van akkor, amikor siker van? Véleménye szerint ugyanis ha ő a felelős a kardcsapat gyászos szerepléséért, akkor őt illeti a dicsőség Kemény Dénes csapatának egyedülálló olimpiai sikere miatt is.
A kormányfő szerint az ilyenfajta kampány lenézése a választóknak, silány dolog, szégyen a kitalálóinak, politikai, társadalmi abszurd. "Nyugodtan mondhatom, nem hiszem, hogy nekem vagy az általam képviselt politikának árt egy ilyen kampány. Inkább azokat jellemzi, akik e mögött állnak. És bárhogy csűrjük-csavarjuk, az mégiscsak a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz és ifjúsági szervezete" - szögezte le a miniszterelnök. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?