Ferenc pápa: Zéró tolerancia a pedofil papokkal szemben

Vatikánváros |

<p>Zéró toleranciát sürgetett a papok által elkövetett nemi visszaélésekkel szemben Ferenc pápa pénteken a Hittani Kongregáció prefektusával, Gerhard Ludwig Müllerrel tartott találkozóján.</p>

Ferenc pápa a folytonosságot is hangsúlyozta azokkal a pedofíliaellenes intézkedésekkel kapcsolatban, amelyeket még elődje, XVI. Benedek kezdeményezett.

    A katolikus egyház új első embere prioritásként a kiskorúak védelmét, az áldozatok segítését és az elkövetőkkel szembeni eljárást nevezte meg. A püspöki konferenciáknak direktívákat kell megfogalmazniuk és alkalmazniuk az "egyház tanúságtétele és hitele érdekében" - olvasható a kongregáció által kiadott közleményben.     Ez az első alkalom, hogy az új pápa az egyházat megrázó pedofil botrányokról beszélt. A téma felmerült a pápaválasztás napjaiban is, amikor a pedofília áldozatait képviselő amerikai egyesületek tiltakoztak az ellen, hogy Roger Mahony, Los Angeles nyugalmazott érseke részt vegyen a konklávén. Mahonyt az amerikai ügyészég a Vatikánba indulása előtt hallgatta meg az egyházmegyéjében történt 120 pedofil bűnesettel kapcsolatban.      Az olasz sajtó azt hangsúlyozza, hogy a Ferenc pápa által megerősített zéró toleranciát Robert W. Oliver vatikáni főügyész fogja érvényre juttatni.      A főügyész februárban közölte, hogy a Vatikánba 2004-ben érkezett a legtöbb jelentés, összesen 800, a papok által kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális erőszakról. 2010-től évente körülbelül 600 ilyen ügyet jelentenek. Ezek többsége 1965 és 1985 közötti esetekre vonatkozik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?