Ferenc pápa karácsonyi levélben fordult a közel-keleti keresztényekhez

Vatikánváros |

<p>&nbsp;A Közel-Keleten élő keresztényeket bátorította Ferenc pápa a közelgő karácsonyi ünnep alkalmából hozzájuk írt levelében.</p>

A katolikus egyházfő egyúttal ismételten felszólította a nemzetközi közösséget arra, hogy haladéktalanul szálljon síkra a régióban folyó erőszak beszüntetéséért - közölte kedden a Vatikán.

    Ferenc pápa négyoldalas levelében az utóbbi hónapokban Szíriában és Irakban előretörő, és ezreket elűző és megölő Iszlám Államot (IÁ) egy eddig elképzelhetetlen méretű és "aggodalmat keltő" terrorszervezetnek nevezte.

    Az iraki keresztények, a jazidik és más vallási és etnikai kisebbségek "drámai helyzete" minden vallási vezetőtől "világos és bátor választ követel", amelyben egyhangúan és kétségbevonhatatlanul elítélik az Iszlám Állam bűntetteit, illetve a szervezetnek azt a gyakorlatát, hogy a vallásra hivatkozva igazolja az erőszakcselekmények elkövetését - hangsúlyozta Ferenc pápa, aki szerint minél nehezebb a helyzet, annál fontosabb a vallásközi párbeszéd.

    A katolikus egyházfő levelében azt írta, hogy naponta olvassa a közel-keleti emberek hatalmas szenvedéseiről szóló híreket. Ez a szenvedés Istenhez kiált, és mindannyiunkat cselekvésre hív, ima formájában vagy bármilyen más módon - fogalmazott.

    Ferenc pápa írásában kitért a szélsőségesek által elhurcolt emberekre is, köztük a Szíriában elrabolt ortodox püspökökre, akikről a mai napig nincs hír. A katolikus egyházfő azt kívánta, hogy a püspökök mielőbb térjenek vissza épségben otthonukba és közösségükbe.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?