Ferenc pápa együttműködést szorgalmazott a migránsok védelmében

Vatikánváros |

<p>Hatékony nemzetközi együttműködést sürgetett Ferenc pápa a migránsok védelmében a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.&nbsp;</p>

Ferenc pápa az osztrák autósztrádán holtan megtalált 71 menekültért imádkozott. A Szent Péter téren lévő hívők is néhány percre csendben imádkoztak az áldozatokért. Jelen volt Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek is. Az egyházfő kijelentette: "meg kell akadályozni, hogy ezek, az egész emberiséget sértő bűncselekmények megismétlődjenek". A pápa ennek érdekében hatékony együttműködést sürgetett az érintett államoktól.  Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a bevándorlók "borzasztó körülmények között teszik meg útjukat". Az úrangyala imádság (Angelus) előtt mondott beszédében Ferenc pápa a keresztényekhez fordult, arra figyelmeztetve őket, hogy a jó kereszténynek nem az számít, aki a külvilág előtt azt mutatja, hogy "betű szerint" betartja az egyházi tanításokat, hanem az, aki a szegényeket, gyengéket és elnyomottakat segíti.  Ferenc pápa a Közel-Keleten és a világ más térségeiben üldözött keresztényekről is megemlékezett. Az egyházfő kijelentette, azt kéri a nemzetközi közösségtől "tegyen valamit az erőszak és a visszaélések leállítására". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?