Ferenc pápa bővítette a pedofília elleni vatikáni bizottságot

Vatikánváros |

<p>Ferenc pápa a korábbi nyolcról tizenhét fősre emelte szerdán a papok által elkövetett szexuális visszaélések megelőzésére felállított vatikáni bizottság létszámát, amelynek tagjai között két egykori áldozat is van.</p>

A tavaly decemberben felállított vatikáni pedofília elleni bizottság tehát újabb kilenc taggal bővült. Ferenc pápa Sean O'Malley bíborosra, bostoni érsekre bízta a bizottság vezetését, aki saját egyházmegyéjében a papok által elkövetett szexuális visszaélésekkel szembeni küzdelem példaképeként vált ismertté. O'Malley bíboros a vatikáni reformokkal megbízott C9-es bíborosi tanácsnak is a tagja.     A most már 17 fős bizottságban helyet kapott Robert Oliver, a Hittani Kongregáció főügyésze, valamint a papok által elkövetett szexuális visszaélések két áldozata is. A két illető az ír Marie Collins, akit 13 éves korában erőszakolt meg egy pap és a brit Peter Saunders, aki idén nyáron találkozott Ferenc pápával, amikor az egyházfő a papi erőszak volt áldozataival imádkozott együtt a Vatikánban.     A bizottság tagjai az összes kontinenst képviselik: közöttük van Hanna Suchocka volt lengyel miniszterelnök, valamint Luis Manuel Ali Herrera a kolumbiai Bogotá egyeteme pszichológia tanszékének vezetője. A 17 fős bizottságban nyolc nő van, közöttük ketten szerzetesnők, és tíz a laikusok száma.     A vatikáni pedofília elleni bizottság eddig saját irányelveinek kidolgozásával foglalatoskodott. Az első plenáris ülése február 6-8. között lesz.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?