Ferenc pápa a szerzetesek évének hirdette meg 2015-öt

Vatikánváros |

<p>Az Istennek szentelt személyek, a szerzetesek éve lesz 2015 Ferenc pápa pénteki bejelentése szerint.</p>

A pápa a Legfőbb Szerzetesi Elöljárók Uniójának Rómában ülésező tagjai előtt hirdette meg, kiknek akarja szentelni 2015-öt az egyházban.     "Olyan férfiakról és nőkről van szó, akik felébreszthetik a világot" - mondta Ferenc pápa a szerzetesekről. Hozzátette: Isten azt kéri az egyház tagjaitól, hogy hagyják el a fészküket, és küldetésükkel jussanak el a világ legszélső határaira.     Az egyházfő hangsúlyozta a képzés jelentőségét. Úgy fogalmazott, a szerzetest kézműves munkával kell formázni, nem rendőri szigorral. "Olyan szerzeteseket képezzenek ki, akiknek gyengéd szívük van, nem savanyú, mint az ecet. Mindannyian bűnösek vagyunk, de nem vagyunk romlottak. Fogadjuk be a bűnösöket, ne a korruptakat" - mondta. Megjegyezte, a szerzeteseket elsősorban a karizma teszi képessé szolgálatuk elvégzésére.      Vatikáni statisztikák szerint 2010-ben az egész világon csaknem 722 ezer volt a szerzetes nővérek száma, majdnem hétezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A szerzetesek száma megközelítette az 55 ezret, ami négyszázzal volt több 2009-hez képest.     "Anyák, ne vénkisasszonyok legyetek!" - mondta Ferenc pápa, amikor májusban a női szerzetesrendek rendfőnökeivel találkozott. Júliusban a szeminaristákat, szerzetesnövendékeket és novíciákat fogadott a Vatikánban, arra buzdítva őket, hogy felkészülésük legyen lelki, intellektuális, közösségi és apostoli. Októberben az Assisiben tett látogatásán Ferenc pápa arra kérte a Szent Klára-bazilikában szolgáló klarissza nővéreket, hogy többet mosolyogjanak.    Az idei hit éve lezárásaként Ferenc pápa - aki maga is a szerzetesrendet alapító Szent Ferencről választotta nevét - a római Aventinus-dombon klauzúrában élő kamalduli szerzetesnőkhöz látogatott el. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?