Feltételezett terroristákat vettek őrizetbe Ausztráliában

Sydney |

<p>Két embert vettek őrizetbe a hatóságok terrorizmus gyanújával Sydneyben - közölte csütörtökön a helyi rendőrség.</p>

Egyikük feltételezhetően az al-Kaidához köthető egyik fegyveres csoport kötelékében harcolt Szíriában. Másikuk pedig egy tizenéves fiú, aki csatlakozni akart az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez.

A rendőrség hat helyen tartott házkutatásokat. A 24 éves dzsihadistát Sydney délnyugati részén, Birrongban vették őrizetbe, miután a rendőrök követték az autóját, majd félreállították. A gyanúsított 2013-ban harcolt Szíriában a korábban an-Nuszra Frontként ismert, ma Dzsabhat Fatah as-Sám néven működő fegyveres milícia tagjaként, majd egy évvel később tért vissza Ausztráliába. A másik gyanúsított 17 éves. Ő Szíriába próbált eljutni, amikor lefülelték.

"A törvény teljes erejével kell szembenézniük" - húzta alá Neil Gaughan, az ausztrál szövetségi rendőrség helyettes vezetője.

A canberrai kormányzat adatai szerint 2014 óta mintegy 200-an keltek útra Ausztráliából, hogy a szíriai konfliktusban valamelyik oldalon fegyvert fogjanak, és közülük 68-an meghaltak a harcokban. Gaughan szerint most már jóval kevesebben akarnak útnak indulni Szíriába, mint korábban, de továbbra is sajnálatos, hogy főleg a fiatalok fogékonyak a terrorista propagandára.

Catherine Burn, az új-dél-walesi rendőrség főkapitány-helyettese elmondta: a hatóságok továbbra is figyelik azokat, akik külföldi harcok után tértek vissza az országba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?